Elég régóta nem írtam ide semmit, de még mindíg megvagyok, még mindíg Finnországban. Nem tudom még, hogy mennyire rendszeresen fogok a elkövetkezendő időkben írni - megpróbálok azért gyakrabban. Mi történt eddig - mármint amíg nem ítam?
Április óta barátnős lettem, ami sok időmet elveszi a munkán kívül, de amit egyáltalán nem bánok.
Májusban lezárult a cégnél egy nagyobb fejezet, már ami az én munkámat illeti (.NET/ASP.NET fejlesztés, saját CMS rendszer), és hirtelen SharePoint fejlesztő lettem (ami szintén .NET/ASP.NET meg CMS, csak kicsit nagyobb kaliberű, sok benne az XML, stb, stb, stb).
Június elejével magam mögött hagytam az irodát is - na nem azért, mert céget, csupán a munkavégzés helyét változtattam. Egészen Helsinki belvárosába költöztem néhány munkatársammal együtt, ahol is az ügyfelünk irodájában kell dolgoznunk. Kicsit rosszul esett, hogy a saját irodánk nyújtotta előnyöket (pl. biliárdasztal) nem tudjuk most kihasználni
Júliusban vakációztam, idén nem utaztam sehová, viszont Filéék jöttek vendégségbe hozzánk. Volt közös kirándulásunk is Rovaniemibe, ahol találkoztunk az igazi télapóval
Augusztus elején még egy hétig élveztem a pihenést, de utána újraindult a munka.
A nyár amúgy rendkívül meleg és száraz volt most, sokszor volt 30 fok fölött is a hőmérséklet. De találtunk egy nagyon kellemes tavat, homokos parttal, ahová el lehetett menekülni a hőség elől. Ugyan kicsit messzebb esik Helsinkitől, de ez nem baj, mert a közeli tengerpartok és tópartok dugig voltak emberekkel Én pedig nem rajongok a nagy tömegekért
@ csütörtök, 2019. december 12., csütörtök 18:28
https://www.caietul-cristinei.ro/2019/04/lansarea-programului-prima-casa.html
https://ziuadecj.realitatea.net/utile/motorul-de-cautare-flatfy-a-lansat-un-catalog-de-imobiliare-noi--180180.html