Az előző alkalommal írt bejegyzésben emlegetett író programot kihajítottam a kukába
OpenSource roxx. Vagy mégsem. A döntésben két dolog játszott szerepet: 1. a kezdeti sikerélmények után rontott DVD írást meg nagyon nem működik szépen és jól. 2. kaptam Vistahoz való Nero Express-t ASUStól. Az legalább működik. Ráadásul mivel Express, nincs hozzá csomagolva 3 millió kis program, amit úgysem használok.
Bár
Pheel honlapján is olvastam már idézeteket a
bash.hu-ról, még csak tegnap sikerült felfedezni magamnak a teljes honlapot, és jól szórakoztam (az idézeteken is, csak sosem volt még kedvem/alkalmam tényleg utánanézni a helynek. Kár. Sokat vesztettem. Most pedig pótolom.
Kaptam ma a cégnél RSA SecurID-t. Újabb kis kütyü, amit a nyakamba/kulcstartómra akaszthatok. Hatjegyű számokat generál, minden percben újat. És arra lehet használni, hogy bejelentkezzek céges hálozatba például otthonról. Rendkívül hasznos kütyü
És biztonságos. Igy most már csak felhasználói nevet, jelszót, pin kódot kell megjegyezzek és a kütyünek kéznél lenni, ha külső helyről akarok például céges levelet olvasni. Tök egyszerű
És ma a boltban felfedeztem, hogy végre itt is árulnak gyömbért. Nagy hiányosság volt ez eddig errefelé (vagy csak én nem bírtam találni soha sehol
. Jól is jön egy kis hűsitő, úgyis dögmeleg van odakinn (25-27 fok). Tiszta kánikula. Ha nem lenne légkondi idebenn nem is menne a munkavégzés.
A nappalok is elég hosszúak mostmár (éjszaka nincs teljesen sötét, úgyhogy most nem kell félni a vámpíroktól
). A kollégám mesélte, hogy fantasztikus bulis élménye volt a hétvégén. Sütött a nap amikor délután elmentek bulizni, és reggel hazafelé is már sütöt a nap. Én is jártam így egyszer már, fantasztikus érzés