Tegnap ismét voltam futni, úgy tűnik talán sikerül rendszeresebbé tenni, nem beszélve arról, mennyivel jobb utána.
Éjjel esett a hó megint, sokat. Reggelre el sem lett takaríva mindenhonnan (ma meg jön még több), úgyhogy reggel amikor kocsikáztam ide Pasilába kicsit csúszkálás volt (megtörténtek az év első enyhe farolásai). Sőt, amikor fordultam be parkolóba még az ABS is "megrugdosott" kicsit
A hőmérséklet elviselhetőbb mértékre kúszott (-2).
Az index.hu-n megjelent egy
cikk , amelyben a Linux eljövetelét jósolják. Már megint, tegyük hozzá, hiszen oly kedves téma ez nekem is, meg Pheelnek is (Pheel: hányszor is volt már a Linux éve?
)
Én továbbra sem látok nagy fantáziát benne - amikor néhány hónapig volt szerencsém linuxot programozni, abból vonok le tapasztalatot még mindig, ez pedig, hogy nem valami átgondolt és szép APIja van. Fejlesztő eszközök terén sem maradéktalan az örömöm, az API dokumentációja pedig ... hát, enyhén szólva hagy maga után kivánnivalót. Nem beszélve arról, hogy ilyen "összedobált" jellege van (SZVSZ) az egésznek. De hát így is fejlesztik ... sokan, mindenfélét (tisztelet a kevés kivételes projeknek, magát a linux kernelt is beleértve).
Ráadásul ahogyan a cikk is írja, vannak eltérések az egyes verziók között ... én inkább úgy mondanám, hogy túl nagy az összevisszaság. Persze a megrögzött hívek azt mondják, a változatosság szabadság, de egy egységes ablakozófelület API (merthogy azokból van ugye vagy 1000 féle, a két legnagyobb riválist nem is említve) talán sokat segítene. Nem az, hogy ehhez a programhoz ilyen toolkit kell, ahhoz olyan, stb.
Nem beszélve arról, hogy amikor én grafikus Linuxot használok, mindig olyan "döcögős" érzésem van (igen, még ma is!!). Nehéz máshogyan leírni ezt, de örömmel hallottam hogy egy *nix-hez közelebb álló ismerősöm is ilyen véleménnyel volt erről. Ugyanakkor nemrégiben kipróbáltam MacOS-t (ami szintén Unix alapú), és annak csodálatos felülete van. Hiába, nem ilyen gányolt ópenszósz
Továbbra is az a véleményem, hogy servernek tökéletes (ha nem nekem kell adminisztrálni persze
), de nem látom (még csak közeledni sem) hogy desktop rendszerként bármikor is használni szeretném.