Frenzy Blogja
Frenzy webnaplója: mindennapok Finnországban meg sok más dolog

Terminator sorozat   (Múvi)   
A hétvégén Supernatural hétvége is volt (a szerepjáték mellett), ugyanis a 3. szezon első 12 részét néztem végig. Aztán némi webes keresés után jutottam el oda, hogy megtudtam, a Terminator-os sorozat már elkezdődött. Már korábban is hallottam róla - Terminator - The Sarah Connor Chronicles néven fut -, de eddig nem tudatosult bennem, hogy meg is akarom nézni.

A sorozat honlapja a fox oldalain illetve imdb-n.

Még csak egy részt láttam, de ez alapján azt hiszem többre is sor fog kerülni.

Maga a sorozat a Terminator 2 eseményei után játszódik, és úgy tűnik (erről mások is írták), hogy figyelmen kívül hagyja a T3 eseményeit, ami jobban belegondolva nekem is tetszik. Úgyhogy sorozat rajongók, hajrá (most megy az első szezon, ezen sorok írásakor 7 részt vetítettek le belőle).

Google Mail Mobile   (CubeHead)   
Ma újabb felfedezést tettem Gmail kapcsán. Eddig is tudtam telefonról olvasni, vagy POP3-as email klienssel vagy pedig böngészővel (http://m.gmail.com címen). Sőt, a Basic HTML verzió is futott a telefonomon - a fenti címen a mobil verzió jön be.

Ma azonban egyik kollégám megmutatta, hogy fel lehet telepíteni egy Gmail levelező alkalmazást a telefonra, és akkor ún. rich-client élményben lehet részem. Maga a program azt hiszem Java-ban készült, úgyhogy ilyen telefon kell hozzá - úgy vélem legalábbis Nokia E meg N szériásokon fut gond nélkül. A mobil böngészővel kell a fenti címre elmenni, majd legfelül van egy link, ahonnan letölthető. Lehet menni Wifi-vel is, szóval nem kell feltétlen 3G vagy GPRS/EDGE kapcsolat a letöltéshez (és utána a használathoz). Cool.

Sok szerepjáték, sok munka   (Finnország)   
A hét végén maratoni szerepjáték megmozdulást tartottunk. Délelőtt fél 12-re érkeztem a helyszínre, és hajnali 3 is elmúlt, mire hazaértem. Előre el lett döntve, hogy ilyen hosszabbat játszunk - mondjuk így még egy mozi is belefért. Nem valami jó film volt, de ha már World of Darkness volt a szerepjáték, akkor egy vérfarkasos film igazán odaillik (Skinwalkers a címe, és hacsak valaki nem érez extrém késztetést vérfarkasok iránt, nem ajánlom megnézni) ;)

Most hétvégén pedig foly.köv, mivel nem értünk a történet végére. Újabban variáljuk, hogy melyik héten mit játszunk, mert többféle játék is folyamatban van, meg a társaság mérete is változó, arról nem is beszélve, hogy a mesélő sem mindig ugyanaz.

Az ötlet áradatom még mindig kitart, vagyis vannak ötleteim, minek kellene történnie a játékban. Amikor régebben játszottunk még otthon, sokszor volt probléma újabb ötleteket találni, de most már egy éve folyamatosan tele vagyok velük. Ami persze csak jó. De azért időnként én is kölcsönzök innen-onnan varázslatos tárgyakat vagy ötleteket :)

Munka is van ám, bőven, ha másfél munkanapot dolgoznék egy nap, akkor is ellenék vele jól. Ami persze jó is meg rossz is. Elég sok időt töltünk az ügyfelünknél egy projekt keretében, és emiatt a rendes munkahelyemen a dolgok kezdenek felgyűlni. Holnap épp olyan nap lesz, hogy az ügyfelünkhoz nem megyünk, úgyhogy utol kellene érnem saját magamat.

Hétőn amúgy egy másik projekt (majd egy évig tartott, én mondjuk csak nyár óta kerültem bele kicsit) zárása volt, úgyhogy kaja meg pia keretében beszélgettünk néhányan (a cég fizetett mindent, és a piába sör, bor meg siideri is beletartozott).

Az idő borzalmas, 3-4-5 fok van. Tegnap éjjel hóvihar volt (esett a hó és fújt a szél), reggelre már olvadt rendesen, délutánra pedig már szinte nyoma sem volt (mondjuk 5 fokban furcsa is lenne ha megmaradna). Idénre már nem is mondanak igazi telet, teljesen lehangoló ám így Finnország. Mondjuk szerencsére a nappalok mostmár durván kezdenek hosszabbodni, már világosban kelek (vagy legalábbis nem teljes sötétben) és a nap még nem nyugszik, amikor hazafelé indulok. Csak a csúnya esős idő nem jó.

Hol a tél??   (Finnország)   
Valószínűleg idén már nem lesz tél Finnországnak ezen a déli részén. Most ugyan nagy pelyhekben hull a hó, már megint van jó néhány centi, de délutánra 4 fokot jósoltak, péntekre 5 fokot és esőt, úgyhogy tulajdonképpen ez a mostani hótakaró csak arra szolgál, hogy borzalmas latyak legyen belőle délutánra.

A hét hátralevő részére is + fokokat jósolnak, sokat.

A korábbi években a hó nem csak azért volt jó, mert nem volt latyak, hanem azért is, mert éjszaka fényt ad (vagyis visszaver, ha teljesen pontosak akarunk lenni), amitől aztán a hosszú és sötét éjszakák nem voltak annyira sötétek. Márpedig szerintem ez fontos szempont (legalábbis nekem) abban, hogy elviseljem ezeket a sötéteket.

A munkahelyemen most megint nagy a forgalom, állandóan szól a telefonom, és így nem tudok egyetlen feladatra sem hosszabban koncentrálni. Ha így folytatódik a dolog, kénytelen leszek kikapcsolni, mert így meg semmi sem készül el, hogy folyton valaki félbeszakít :) Mindenesetre talán jövő hétre sikerül végre az egyik projektet lezárni, ráadásul teljesítmény alapú jutalmazással is kecsegtetnek. Jővő héten hétfőn egy másik projekt lezárásaként "eszünk, iszunk, mulatozunk" kötetlen projekt-lezáró meeting lesz - már régóta várok ilyesmire :)

Tegnap voltunk ismét pókerezni a Grand Casino Helsinkiben, de ezúttal négyőnk közül senki sem jutott közel a végső asztalhoz. Én a magam részéről a türelmetlenségre kenem amiért kiestem, nem a szerencsére (vagyis annak hiányára) ;)

Vizitdíj meg orvosi ellátás meg ilyesmi   (Érdekes)   
Ha már én is beteg vagyok, akkor némi betegséghez kapcsolódó dolog. Megjelent az indexen egy írás a vizitdíjról:

A vizitdíj eredménye, és a vizitdíj ára

Aki esetleg korábban nem olvasta volna (mert mintha itt írtam már volna róla), Finnországban is van vizitdíj, 11 euró, évente maximum 3x kérik be: ha 1 éven belül 3x kifizeted, 1 évig utána ingyen van az orvos. És nem neked kell visszaigényelni, központilag van nyilvántartva ki hányszor fizetett.

Igaz, itt nem is az én bruttó fizetésemből közvetlenül vonnak le egészségügyi hozzájárulást (de azt hiszem a cégek azért fizetnek a dolgozóik után ilyesmit). Ugyanakkor infó cégek legalábbis fogorvos kivételével mindent állnak, magánorvosnál.

A rendes orvosoknál (tehát nem magánorvos) amúgy iszonyatos sorbanállások vannak. Például fogorvoshoz is több hónap. Ki ki eldöntheti, hogy kifizeti a kis összeget az állami ellátásban vagy fizet nagyon sokat magánorvosnak, és akkor azonnal kezelik és fogadják, nincs sorbanállás (hasonló sorok vannak műtétekhez is). Nekem is van olyan ismerősöm, aki a gyerekeit magánorvoshoz járatja: egyrészt nem akar sorbanállni, másrészt mint mondja, a magánorvos színvonala is magasabb (ő maga pedig élvezi a fentebbi infó cégek nyújtotta előnyöket).

Nátha meg gyógyszerkavar   (Dzsászt Lájf)   
A nátha estére kiteljesedett, reggelre kicsit jobb lett, most délután megint talán kicsit rosszabb. Úúúútálom a náthát, de nagyon, igazán kitalálhatnának már rá valami hatékony gyógyszert.

Gyógyszerről szólva vettem ma Coldrex-et. Gyanús volt, mert máshogy nézett ki, mint otthon (miután kinyitottam itthon), úgyhogy konzultáltam a családi gyógyszerszakértővel (== apa) és kiderült, hogy kicsit más az összetétele, mint ugyanezen gyártó ugyanilyen néven forgalmazott gyógyszerének Magyarországon. Szerintem ez veszélyes gyakorlat egy gyógyszergyártótól, mert ok, hogy én megnéztem most, de hihettem volna hogy csak az alakja más, amúgy biztos ugyanaz a gyógyszer. És valahogy nem hiszem, hogy mindenki tételesen ellenőrizné a gyógyszer összetételét, ha mondjuk külföldre megy, és a jól megszokott orvosságát keresve betér egy patikába. Úgyhogy szerintem legalábbis ez ugyancsak nagy felelőtlenség a gyártó részéről.

(Mondjuk a Coldrex itt is nátha, meghűlás és influenza ellen van, viszont mi van ha az itteni komponenseire allergiás vagyok, esetleg kombinálom valami mással amivel otthon lehet de itt nem)

Szereztem még C vitamin tablettákat is, teával és pihenéssel kombinálva próbálom átvészelni a náthát. Még azt nem tudom mit csináljak az esti bulival (a szerepjátékot már elhagytam a napi programból) .. azért Armin mégiscsak Armin :-O

Távmunka, nátha, Armin   (Finnország)   
Ma ismét távmunkáztam. Reggel vagy másfél órát az ágyban töltöttem, ölemben a notebookkal, meg néha telefonáltam, de főleg doksikat olvastam. Aztán utána felkeltem és asztalnál is dolgoztam :) De így nagyon jó ám dolgozni, főleg, hogy kicsit kezdek beteg lenni (náthás leginkább). A betegség legjobbkor jön persze, itt a hétvége, szerepjáték lesz és holnap este menni kéne Armin van Buurent is meghallgatni.

Tegnap este amúgy ismét póker volt, mostmár csak rendesen játszunk (házi játékot), a kuchen időszak úgy tűnik lezárult - talán még valamikor lesz megint. Tegnap sikerült majdnem megduplázni a pénzemet, úgyhogy végül is jó nap volt - vagy csak szerencsém volt ;) Bár én úgy éreztem, hogy nem nekem "járnak a lapok", hanem másoknak. Úgyhogy ehhez képest örülök az eredménynek. Kell is a gyakorlás, jövő héten ismét megyünk kaszinóba játszani tournamentet.

Ma az időjárás is elég furcsa volt, reggel felhős, délelőtt napsütés aztán kis hóvihar, délután pedig kék ég napsütés megint. A hőmérséklet egész télies volt, -5 fok. De hétfőre már megint meleget mondanak, és a mai kis hóesés ellenére sincs igazán túl sok hó

Visszatérve a náthára, a gyógyszereim éppen kifogytak, úgyhogy patikába járást is kell gyakorolni.

Hosszú hétvége meg repülés   (Megint Mo.)   
A hétvégét Magyarországon töltöttem, hirtelen felindulásból elkövetett látogatás során. Valamiért a Malév akkor is olcsó jegyet akart nekem eladni, amikor 1 nappal indulás előtt néztem rá a jegyárakra. A Finnair bezzeg ilyenkor már sok száz eurót elkérne érte, nem is igazán értem, hogyan tudnak így versenyezni (vagyis igen: a finnek sokszor választják inkább a hazait, mégha az drágább is - és nemcsak repülőjegyekben!).

Mindenesetre csütörtök estétől hétfő estig már egész tisztességes időt el lehet tölteni valahol, úgyhogy ha máskor is lesz olcsó jegy, elképzelhető, hogy újból nekivágok egy ilyen hosszabb hétvégének (bár legközelebb lehet Debrecenig el sem jutok, ugye File? ;)).

Pénteken MrWallace-szel meg Pannócával találkoztam a Morikban (gesztenyepüré rulz). Előtte kb 30 perces villámtalálkozás volt Gab007-el is. Szombaton kirándulás, vasárnap pihenés, hétfőn pedig mindenféle dolog, délutántól pedig utazás volt a műsör. Hétfőn este aztán a repülőben ültünk már mind, volt még vagy 5 perc indulásig, amikor a repülő megmozdult, és elindult hátrafelé (pushback), motorok felpörögtek, és indult a taxizás. Bekapcsolták ugyan a biztonsági tájékoztatót, de a finn nyelvűnek még vége sem volt (a magyar és angol nyelvűn túlestünk ekkorra) amikor a kifutópályán kezdett a gép gyorsítani. Nem mintha zavarna, hogy végre időben (vagy inkább korán) indultunk el, de azért kicsit kapkodásnak tűnt a dolog :)

A repülőkön a kaja immár szánalmas szendvics szintre degenerálódott. Korábban még adtak vacsorának nevezhető kaját, mostmár csak egy vajkrémes melegszendvicset osztanak, kis csokival. Karácsonykor a Finnair is ilyet játszott. Ilyet adnak délután is, este is, szóval nem foghatják rá, hogy uzsonna. MrWallace-ékkal beszéltük, hogy tulajdnképpen szinte jobban járok egy fapadossal: az olcsó, és legalább tisztességes szendvicset vehetek, ha mégis rá akarok szánni vagy 8 EUR-t - ebben a mostaniban volt egy szelet sonka meg két kovászosuborka gerezd, szóval szánalmas. Főleg a Malévtől, akik mindig reklámozzák, hogy hazai ízek így meg úgy. Viszont fapadosok csak nyáron repülnek, amit persze megértek, mert a csütörtöki járat alig 1/3-ig volt tele. A tegnap estiben legalább többen voltak, nem maradtak bevétel nélkül. :P

Jól elvégzett munka   (Munka)   
Valószínűleg a múlt heti BizTalkos dolog tényleg jól sikerült (ezen a héten folytatódik) ugyanis tegnap a főnököm meglepett egy üveg vörösborral. Azt mondta, a jól elvégzett munkát ilyen apróságokkal jutalmazzák. Works for me ;)

Pepsi reklám - Bob háza   (Izé)   
File honlapján találtam egy linket a Pepsi superbowl reklámjára, Bob háza címmel. Ezúttal közvetlenül linkelek, de köszönet érte Filének ;) A videó megtekinthető az alábbi linkre kattintva:

Bob háza - Bob's House -- Pepsi's new Super Bowl Ad

Angol nyelvtudás szükséges hozzá!

Távmunka, szerepjáték és felhők   (Finnország)   
Pénteken sort került végre első távmunka napomra. Reggel nyolckor céges notebook bekapcsol, VPN beizzít és hajrá. Minden tökéletesen megy, mintha csak a "gyárban" ülnék, csak ezúttal itthon ülök. Személyesen senki sem zavar, néhányszor szólt a mobilom meg a cégen belüli üzenőprogramon no meg emailben kerestek. Alapjában véve sokkal jobban tudtam haladni, mintha bementem volna, mert könnyebb úgy koncentrálni, hogy nincs jövés menés állandóan.

Hetente egy ilyen napot lehet kivegyek, persze munkahelyzettől függően, mert azért nem teljesen minden oldható meg távolról. És amikor véget ért a munkanap, csak elraktam a notebookot, és már itthon is voltam :)

Szombaton szerepjáték, ezúttal ismét én meséltem (utoljára három hete). Ezúttal sikerült negatív visszajelzést is kapni. Ez bár önmagában véve nem jó, viszont ha sosem kapok, akkor kicsit elgondolkodtató (mármint olyan szempontból, hogy mernek-e rendes visszajelzést adni a játékosok). Azért voltak pozitív dolgok is, majd meglátjuk legközelebbre hogyan sikerül javítani az összeképen.

Ma reggel szép napsütéses idő volt, gyönyörű kék ég. Kezdtem megörülni neki, mivel múlt hétvégén kinéztem egy jó helyet a környéken, ahol szép naplementét lehetett volna fotózni. Akkor nem volt nálam fotómasina, de úgy gondoltam, hogy ha jó idő lesz valamikor, meg lehetne próbálni. Úgyhogy a mai délutánra ezt be is ütemeztem, erre most épp nyugatról egyenfelhőtakaró fedi be az eget: úgy tűnik a fotós terveket el kell halasztani megint.