Kisebb hosszab szünet ismét, de cserébe írok kicsit hosszabban.
Július utolsó hétvégéjén otthon voltam. Amolyan villámvizit, csak egy hétvégére, a fő cél persze baratnőm meglátogatása volt. Mint mindig hazautazásaim során (illetve egyáltalán Finnország és Magyarország közötti utazásaim során) az időjárás igen extrém volt a magyar oldalon. Ezúttal ez szörnyűséges kánikulát jelentett, és persze sem az InterCity vonaton, sem Ferihegyen nem igazán volt légkondi (Ferihegy 2A egyik végében volt valamennyi, de az épp a tulsó vége volt a terminálnak, mint ahol be kellett szállni.
Felfedeztünk otthon egy új teaházat, ami a
Carpe diem névre hallgat. Elég érdekes és kellemes hely. Rengeteg féle teát lehet inni (és kimérve venni), persze vannak kávék is. Aki esetleg ismeri Debrecenben a
Morikk-ot, annak ezt is érdemes kipróbálni. Bár a két hely nem teljesen ugyanolyan stílusban lett kialakítva, nyugodtságban talán versenyeznek egymással. Meg egyik helyen sem lehet dohányozni, ami azért elég nagy szempont (legalábbis nekem) egy ilyen hellyel szemben.
Ez tehát másfél hete hétvégén volt.
Aztán most hétvégén újra elmentünk Tamperébe,
Särkänniemibe. Ez ugye egy vidámpark - talán tavaly is írtam róla. Csak most sokkal durvábban igénybe lettek véve az extrém eszközök (fejjel lefelé sok G-vel vagy éppen pont G nélkül). A többiek estig maradtak (22h), én hamarább eljöttem, mivel vissza akartam érni Jyväskyläbe.
Az időjárás egyébként változatos, de inkább esőbe hajló és hűvöskés. Most épp szörnyű szél fúj, és egyesek szerint lassan itt az ősz
Azért még remélem itt is lesz kicsit nyár, jó volna még görkorizni néhányszor. Jövő héten pedig megint megyek haza, ezúttal hosszabb időre, sőt, még osztálytalálkozóm is lesz szeptember elején.
Találtam egy új sorozatot, az a neve, hogy
Carnivale. Az HBO sorozata (kétlem, hogy otthon adnák). Nekem nagyon bejön, bár már megint a keresztény vallást helyezték előtérbe a vallások közül, és annak a hitvilágához kapcsolódik a cselekmény. Persze nem valami vallásos dologra kell gondolni, ilyen
mystery, fantasy, adventure a műfaja azt hiszem.
Ha már a sorozatokról esik szó, a
Stargate SG-1 9. szériája és a
Stargate Atlantis 2. szériája most a nyáron indult útnak USAban, és nagyon szeretem ám, hogy ott HDTV van, mert így szinte DVD minőségben a sugárzás másnapján már nézhető a műsor. Ki tudja ide (Európa) mikor jutnak el ezek a részek/sorozatok.
Bár pl. a
Lost nevű sorozat lesz otthon is az RTL Klubon. Azt hiszem legalábbis ők reklámozták. Ezt 3 hete egy hétvége alatt sikerült megnéznem (az első szériát). Persze most valaki esetleg húzhatja a száját, hogy TV műsor letöltése netről mennyire legális, de hát ez az egyetlen módszer, amivel meg lehet ezeket a műsorokat itt nézni.