Frenzy Blogja
Frenzy webnaplója: mindennapok Finnországban meg sok más dolog

Sötét - munka - sötét   (Finnország)   
Ismét eljött az évnek az az időszaka, amikor sötét van amikor munkába indulok és sötét van, mire hazaérek. Ráadásul még hó sincs, amitől csak nyomasztóbbak lesznek a napok. Szerencsére ma legalább a nap kisütött, amit az ablakból csodálhatok - illetve az előbb 5 perc séta idején odakinn is. Bár ilyenkor a napsütés általában a hideggel is együttjár :)

Munka van bőven folyamatosan a munkahelyen, tegnap is kicsit hosszabb napot tartottam, de majdhogynem tarthatnék dupla napot is :) Szerencsére nem én vagyok a fő fejlesztő az egyik projektben - csak épp besegítek -, ugyanis ott lehet hétvégi köröket is fognak futni, amiből "sajnos" kimaradok. Általánosságban is rengeteg munkája van a cégnek: mintha nem is válság lenne a világban.

Az utóbbi időben elgondolkoztam azon, hogy felhagyok a környezetkímélő tömegközlekedéssel és 100%-osan áttérek kocsival járni dolgozni. A napi utazás minimum a felére esik így vissza. Ami hátulütője a dolognak, hogy korán kell kelni: ha nem érek be 7 körülre akkor egyrészt ülhetek csúcsforgalomban (pfúj) illetve elfogynak a parkolóhelyek a cég környékén (sajnos a parkolószituáció elég rossz jelenleg).

Vélemény: Windows Mobile 6.1 (HTC Touch Diamond 2)   (CubeHead)   
Leírtam a véleményemet az új Windows telefonomról így két havi használat után. Az írás az angol blogomon található:

Windows Mobile 6.1 suxx (HTC Touch Diamond 2)

Barna, narancs, sárga, hideg és végre fotók   (Finnország)   
Amikor majd két hete Jyväskyläben voltunk, érdekes volt látni, hogy míg Helsinkiben szinte zöldek voltak még a fák teljesen, ahogy haladtunk északnak, egyre inkább őszies lett a hangulat. Lahti után már minden sárgás-rozsdabarnás-narancsos színben pompázott. Végre eljöttek a színek ide, Helsinki környékére is.

Ma reggel a kinti hőmérőm majdnem -3 fokot mutatott. Hó ugyan még nincs (a múltkor egyből olvadt gyakorlatilag, meg nem is volt valami hűdenagy havazás), de hideg és borzasztó szél annál inkább.

A hét leginkább munkával telt, elég érdekes és változatos dolgokat kell csinálnom különböző projektekbe. Novemberre pedig fel kéne készüljek előadást tartani WinDbg-ről (ami egy debugger Windows alá).

Felraktam néhány képet a múlt pénteki Firmarock döntőről, íme a cégünk együttese:

F00B4RB4R14N5 (Sininen Meteoriitti)

Elsőhó   (Finnország)   
Havaseső - hó esik éppen odakinn. Idén először. Lassan téligumit kell felrakni kocsira.

Firmarock   (It's Party Time!)   
Pénteken volt a Firmarock döntője - erről már írtam korábban is. Vagyis itt mérték össze erejüket a különböző cégek együttesei. A mi cégünk is indult, az együttesünk neve F00B4RB4R14N5 volt (a "gyengébbek" kedvéért: Foobarbarians :) ). És úgy alakult a dolog, hogy a döntőbe jutott 15 együttes közül minket választottak győztesnek. Jipii :)

Én megint kicsit szolidabban buliztam, ugyanis megintcsak fényképezkedtem is. Az eredmények egyenlőre Facebookon és a céges hálozaton vannak fenn, de talán kirakok majd párat és belinkelem őket ide.

Aki ért finnül, annak néhány kapcsolódó link:

Taloussanomat

Firmarock

Kirándulás   (Finnország)   
A hétvégén Jyväskyläben voltam/tunk. Hárman indultunk Helsikiből, kettőjüket kiraktam Jyväskylä egyik felében még aznap este (hogy aztán másnap és harmadnap is találkozzunk :)), én pedig a város másik felébe indultam aludni. A három nap alatt több ismerőst is meglátogattam, túráztunk ismét Laajavuorira (és egész magasra jutottunk ;) ), volt kaja, biliárd meg beszélgetés.

Bár általában a sűrű programos hétvégék után gyakran úgy érzem, hogy nem is volt hétvége, ezúttal valóban hétvége érzés volt a hétvégétől :) És még sikerült az első hatalmas őszi vihart is megúszni, ami Helsinki környékén pusztított hatalmas esőkkel.

Most épp süt a nap, de ezen héten a napok a napsütés-felhősidő-zuhogóeső és ezek tetszőleges kombinációjával telnek. Holnap ismét Firmarock, vagyis a cégek saját zenekarainak versenye, ezúttal a döntő következik, ahová cégünk F00B4RB4R14N5 csapata bejutott. Ezzel még nem ér véget a hétvége, szombaton este újabb "buli", Matt Darey (DJ, UKból) fog fellépni. Ez is ennek az őszi sorozatnak a része, amire véletlenül bukkantam, és aminek részeként minden héten trance bulikat tartanak a belvárosban. Whee :)

Jégvakarás   (Finnország)   
A mai reggel jégvakarással indult a szélvédőről. Bár a hideggel már odabenn szembesültem: egyrészt alapvetően hűvösebb volt a hálószobában amikor felkeltem (bekapcsoltam ott is a radiátort, estére már jobb lesz) másrészt a kinti hőmérő 0 fokot mondott.

Most épp szépen süt a nap, csak ettől még nem lesz meleg. Viszont a napok egyre rövidebbek (drasztikusan). Lappföldön már a hó is esett, sőt tegnap állítólag errefelé délebbre is volt havaseső. A kollégák pedig sajnálkoznak, hogy melegebb éghajlatra kéne költözni, mert ők már nem bírják ezt. :)