Lassan megint elnököt választanak Amerikában. Én se nem nagyon követem az eseményeiket se nem nagyon értek a dologhoz, egy dolog viszont megragadta a figyelmemet. Mégpedig, hogy az Obama tábor kevésbé tűnt arra építeni a kampányban, hogy a másik tábort pocskondiázzuk, leszóljuk, szidjuk vagy éppen hozzá nem értőnek nevezzük. A másik oldal viszont éppenhogy úgy tűnt, erre építi az egész kampányt. Hogy mennyire rossz a másik fél.
Az addig rendben is van, hogy az egész régen nem arról szól, hogy ki a megfelelőbb jelölt, hanem hogy ki tudja jobban reklámozni magát, de valamiért ez a "leszólom a másikat" elvekre építeni az egész kampányt - kicsit túlzásnak érzem. Lehet persze, hogy én olvastam/láttam csak rossz részeket a kampányból, de valahogy bennem akkor is ez az érzés kerekedett felül.
Mondjuk lehet, hogy részlehajlok. A republikánus alelnök jelölt személye szerintem visszataszító (eléggé ostobának tűnik szerencsétlen), és lehet, hogy emiatt az egész republikánus tábor képe visszataszító számomra
...
... persze mindez mit sem jelent, hiszen ilyen távolról csupán a medián keresztül tájékozódva ki tudja milyen képet kaptam. Inkább örülök annak, hogy vízummentesen lehet majd az USAba utazni ... nem számítva persze, hogy online ki kell tölteni valami csudajó kérdőívet. Na nem mintha annyira vágyódnék az USAba az utóbbi évek eseményei és intézkedései után (pl. ujjlenyomat a határon, stb).