Eso"s, szombati nap van éppen. Reggel CISCO-t tanultam, aztán kis ebéd következett. Mindjárt el kell menni ajándékot vásárolni, ugyanis az egyik ITPro tanulónak éppen születésnapja lesz, és mivel többiek (értsd: többi magyar) éppen evezo"s versenyezik (értsd: kajak vagy kenu vagy nem tudom mi), rám hárul a hatalmas felelo"sség.
Készülök a következo" MCP vizsgámra. Ez lesz a sorban a második, és az o"sszel összesen 3 darabot kellene teljesíteni ahhoz, hogy a végén MCAD fokozatot sikerüljön szerezni.
Errefelé mostanság eléggé változékony lett az ido", és bizony van már nagyon hideg is, pl. tegnap (péntek) reggel is 2 fok volt, de szerintem éjszaka ugyancsak leugrott 0 közelébe is a higanyszáll. Nem tudom az ido"járás okozza-e, de úgy tu"nik a madarak is meg vannak kergülve, némelyik állandóan iderepül az ablakom alá, és a fa keretet vagy a fém ereszt veri a cso"rével. Nem tudom mit élvez rajta, de engem
piszkosul zavar ám, hogy erre kell ébredjek amikor aludhatnék még. Próbálom állandóan ijesztgetni o"ket, de nem zavartatják magukat, jönnek újból.
Az éjszaka nagy tolongás volt a lakásban, mindkét lakótárs hozott magának lányt az éjszakára. Az egyiko"jüknek különösen örültem, mert a csaj képtelen volt felfogni, hogy hajnali 5kor talán nem kéne hangosan beszélgetni. Szerencsére o"k a hétvége végén eltünnek, nem úgy mint a madarak.
Nem sok ido"m volt játszani mostanság, pedig nagyon akartam volna. Van ez egy új játék,
Locomotion néven fut. Aki ismeri a
Transport Tycoon Deluxe-ot, annak nem is kell sokat magyarázni, hogy miro"l is van szó. És alig tudom abbahagyni. Meg nem értem, hogy lehet valaki ennyire elszánt, mint a program szerzo"je, hogy még mindig assembly nyelven dolgozik. Na mindegy, ha neki ez jó ...
Úgyhogy jövo" héten vizsga, utánavaló héten pedig kirándulás. Eldo"lt végre, so"t már jegyeket is foglaltunk, hogy 27-én megyünk Stockholmba. Jó kis hajókázás. Remélem nem tör rám a tengeribetegség, mint ido"nként a hajókon.