Frenzy Blogja
Frenzy webnaplója: mindennapok Finnországban meg sok más dolog

Ide oda   (Finnország)   
Hosszas szünet után ismét írok egy kicsit. A hallgatás oka ketto"s. Egyrészt a lustaság meg elfoglaltság, másrészt pedig, volt ido"közben egy két hetes nyaralás otthon, és azt a részt innen kihagyom. Végül is elso"sorban a finnországi dolgokról kéne írjak itt.

Mielo"tt hazamentem, meleg ido" volt, akár még 26 fokot is elérte a ho"méro", mire visszaértem (ez 29.-én volt), már hu"vösebbre fordult az ido". Azóta sem nagyon ment 20 fok fölé, ma pedig 10 fok volt napközben sokáig, kicsit hu"vöske. De hát itt már lassan itt az o"sz, nyúlnak az éjszakák, rövidülnek a nappalok.

És ezzel együtt gyu"lnek a dolgok, amiket meg kell csináljak. Itt van rögtön a suli, ahová tanulni kell. Aztán kell írni diplomamunkát is, ennek jelenleg a tervezési fázisában vagyok. Aztán itt van a munkám, amit pedig csinálni kell.

Az elmúlt hét is elég su"ru"n telt, s a mostani sem kivétel ez alól.

Tegnap Tampereben voltunk egy kollégámmal, és az o"sszel esedékes három Microsoft vizsgából az elso"n túl is estünk, mindketten sikeresen. Így mostmár mindketten MCP fokozatot kaptunk, s ennek igencsak örültem is.

Aztán ma sikerült valahogy letörnie egy darabnak a fogamból, úgyhogy holnap felkeresem a helyi szájturkászokat. Elég csúnyán néz ki tükörbe, de persze én ezt nagyon nem tudom megállapítani, hogy milyen. De legalább nem fáj.

 

Hozzászólások

Még nem érkezett egyetlen hozzászólás sem.