Szeptemberben már írtam egy bejegyzést ilyen címen, akkor épp +5 fok alá esett a hőmérséklet. Na most megint átütöttünk egy pontot, ezúttal -10 alá esett itt a hőmérséklet. Van hozzá finom porhó is, ami még most is esik. És ráadásul nem is igérnek meleget - talán lesz rendes tél végre itt is?
Én már reggel 5kör megismerkedtem a kinti hideggel, ugyanis ki kellett másznom riasztót kikapcsolni kocsiban. Egyrészről hihetetlen, hogy egyáltalán felébredtem rá, mert alig lehet benn hallani - pedig majdnem a ház mellett parkolok. A gondot a beltéri melegítő okozta, amit az érkező hidegre való tekintettel maximum fokozatra kapcsoltam, és a riasztó nem igazán örült a kavargó levegőnek.
Aztán persze hála a hirtelen ébresztésnek nem is igazán sikerült már visszaaludni. Ami azért is jó, mert tegnap nem sikerült időben lefeküdni sem. Meglátjuk, hogy mi lesz a hosszú munkanap + spinning kombináció eredménye estére, de úgy érzem talán az alvással ezúttal nem lesz gond
@ csütörtök, 2009. december 17., csütörtök 11:41