Frenzy Blogja
Frenzy webnaplója: mindennapok Finnországban meg sok más dolog

Keeping busy   (Finnország)   
A hónap elején indult betegséghullám jó sokáig eltartott nálam. Orvosnál is kétszer voltam. Ugyanis miután először kicsit jobban lettem, a munkahelyen lett hirtelen nagy hajtás, aminek visszaesés lett a vége (és újabb betegszabadság). Szerencsére a H1N1 elkerült - úgy tűnik teljesen.

Nem úgy haverékat, ahol az egész család H1N1 beteg lett. Így aztán veszélybe került a szerepjáték: én ugyanis szintén még kicsit betegen nem akartam magam kitenni fertőzésveszélynek. Végül is interneten keresztüli játék mellett döntöttünk. Ez sokkal jobban sikerült, mint ahogyan remélni mertük. Skype volt főképp, amit használtunk, videómódban. Emelett persze a saját készítésű rpgWiki volt ami kellett hozzá, és szinte észre se vettük, hogy nem egy szobában ülünk. Meglepően jól működött a Skype is, órákon át.

Mostmár végre sikerült kilábalni a betegségből, tegnap végre elmerészkedtem ismét kicsit edzeni, bár spinningre majd csak jövő héten kerítek sort. Hihetetlen mennyire gyorsan felemészti a betegség a sok sok edzés eredményét, és lehet újra kezdeni szinte előlről. :(

A hó amiről legutoljára írtam már régen elolvadt, azóta csak esik az eső, felhős idő van és időnként hatalmas köd. Tegnap ugyan volt ici pici napsütés, de az is csak a felhőkön keresztül. Egyenlőre úgy tűnik itt dél-Finnországban nem is lesz még hó, helyette van lehangoló rossz időjárás.

A munkahelyen rengeteg meló van, de egyenlőre csak óvatosan túlórázom. Mindenesetre a "válság" úgy tűnik továbbra is távol tartja magát legalábbis ettől a munkahelytől, szó sincs róla, hogy elfogyna a munka, inkább az van, hogy nem bírjuk csinálni olyan sok van :)


 

Hozzászólások

Pali Re: Keeping busy
Szia,

Nos először is, örülök, hogy olvashattam Rólad! :-)

Másodszor, én azon kevés 'szerecsések' közé tartozom, ahol a cég, a válságban az 'előremenekülést'válaszotta. Vagyis bővítünk és új telephelyet nyitunk. Ezzel párhuzamosan, új embereket is veszünk fel folyamatosan. És mindezt itthon, 'kisMagyarországon'... :-)
Remélem így is marad, jó sokáig... Mármint nem a válság, hanem a munkahelyem stabilitása és bővülése... :-)

És még beteg sem voltam... (kopp-kopp-kopp) :-)
Frenzy Re: Keeping busy
Na ez nálunk nem probléma, folyamatosan felveszünk embereket meg keresünk újakat. Sőt, január végén költözünk nagyobb helyre, mert a mostani kezd túl kicsi lenni.

Nyáron egy másik - kisebb - céget megvett a mienk, és azóta egyesült a kettő.

Úgyhogy egyenlőre nem túl bórusak a kilátások :)
Re: Keeping busy
"olyan sok munka van, hogy nem birjuk" = "olyan kevesen vagyunk, hogy nem birjuk" ami viszont valsagos jel - nem szivesen bovitenek a cegek mostanaban akkor sem ha kene.