Úgy tűnik végre megjött a nyár Tegnap a Vantaai reptéren 21 fokot mértek, és hétvégére már kánikulát jósolnak (ami itt azt jelenti, hogy 25 fok fölé megy a hőmérséklet). Tényleg szép idő van, a fák egy pillanat alatt bezöldültek. Tegnap a vonatból láttam, hogy a parkok is elkezdtek megtelni emberekkel, sőt egyesek a sziklákon is napoztak (sziklákból errefelé sok van).
Az utóbbi időben elég sok céges esemény volt, vacsorák különböző team-ekkel (a cég számlájára természetesen). Két hete egy német/bajor témájú helyen, múlt héten Suomenlinnában egy étteremben. Ezen a héten pedig közös időtöltés, vetélkedős-evős-bulizós esti programot szerveznek nekünk.
Hogy valami érdekes is legyen benne a számomra, felajánlottam, hogy fotóznék az eseményen - ez nem extra, úgyértem mindenképpen fotózna rajta valaki. De így legalább lehet embereket lövöldöznöm bőven - fotózásban ezirányban fejlődni szeretnék. Egyből kaptam két másik fotózhatnivaló eseményt is, amiket meg a céges újságba szánnak. Másik ok, hogy fotózás ürügyén ki lehet bújni az ivási kötelesség alól, amivel ugye itt elég durván foglalkoznak az emberek. ;) Épp a múlt héten olvastam az újságban, hogy a finnek előretörtek a skandináv országok között, és immár itt fogy a legtöbb alkohol egy emberre levetítve.
Közben a világos estéket Left 4 Dead játékkal töltöm, illetve a hétvégén kipróbáltam a Team Fortress 2-t. Mindkettő lövöldözős multiplayer játék - régóta nem lövöldöztem ennyit online Az időzítés persze nem a legjobb, hiszen végre jó idő van.