A héten elkezdődött az itteni tavasz/nyár azon szakasza, amit nem szeretek: reggel még hideg van, úgyhogy akár kabát is kell, délutánra viszont olyan meleg van, hogy már szinte a pulóvert is lekívánom magamról. Így aztán a hét elején sikerült alulöltöznöm folyamatosan, aminek meg is lett a böjtje: torokfájás. Bár nyelni is fáj (hacsak nem iszok meleg teát vagy szopogatok valami toroktablettát) az orvos csak nem írt ki betegszabira Úgyhogy marad a dolgozósdi.
Persze azért gonosz módon eltiltott a sportolástól, úgyhogy kisebb spinning kihagyás következett be a hét második felében.
Szerencsére jövő héten 4 napos fejtágításra megyek ismét, úgyhogy legalább kis kizökkenés lesz az amúgy monoton és unalmas munkaritmusból.
Ma reggel az újságban olvasgattam, hogy a helyi vonatok tekintetében valami 97.6% a pontossági cél errefelé, vagyis az összes helyi vonatból ennyinek kellene pontosnak lennie. Az év elején állítólag sikerült 96%-ot elérni, vagyis alulmúlták a célt. A dologhoz annyit tennék hozzá, hogy a héten MINDEN NAP késett a vonat amivel jöttem dolgozni (igaz a hét elején csak néhány percet), de a mai késés már eléggé zavaró volt: 22 perc. Ennyi idő alatt már kocsival is beértem volna.
@ csütörtök, 2009. május 14., csütörtök 10:34