Ma megint esett a hó. Nem maradt meg persze, elolvadt rögtön, de akkor is, mostmár igazán lehetne jobb idő (hétvégére talán lesz már akár 10 fok is) - folyamatosan borongós idő van. Lassan lehetne végre szép idő meg levelek a fákon, mert már fotózhatnékom van nagyon a hosszú tél után. Mondjuk a járdákon már összeszedték a kavicsokat, vagyis legalábbis ebből a szempontból már itt a tavasz Meg a hó is elolvadt, csak egy-két helyen látni apró halmokat még.
A nagyobb méretben vett cégünknél (konszern) "YT-neuvottelut" hirdettek ma. Fogalmam sincs mi ez magyarul, a lényeg, hogy elkezdenek tárgyalni emberek elküldése és szabadságolása végett (Finnországban kb 300 embert akarnak lefaragni és 1500at szabadságolni) . Már épp kezdett pánikszerűen terjedni a hír a folyosókon amikor a főnökünk megerősítette, hogy minket nem érint a dolog - mondjuk érdekes is lett volna, miután a tavalyi évben is és eddig idén is elég jóféle hasznot termelünk, és megrendelésből sincs hiány.
Közben én teljesen rákattantam a spinningre. Úgy tűnik a héti 3x lesz a nekem megfelelő mennyiség. Mindezt hétköznap, a hétvégéket pedig pihenésre szánom - már ami az aktív mozgást illeti. A hétvégi szerepjáték továbbra is megmarad.
@ szerda, 2009. április 8., szerda 22:24
Mint, pl. tegnap, amikor "vérremenő" meccset játszottunk.