Frenzy Blogja
Frenzy webnaplója: mindennapok Finnországban meg sok más dolog

Hétvége   (Finnország)   
A hétvégét ezúttal nem sikerült minden törekvés ellenére sem a "teljes kikapcsolódás" jegyében eltölteni: szombaton kicsit dolgozni kellett (felügyelés). De azért sikerült agyatlan kikapcsolódást is végezni: bámulni valami filmet vagy sorozatot.

Péntek este "Lost rerun"-t játszottam, vagyis korábbi Lost évadokat nézek újra. Hihetetlen mi minden ki nem derül ezekből, mindig találni valami érdekes kis újdonságot, amire érdemes lett volna figyelni. Meg persze megnéztem a negyedik szezon következő részét is. Az utóbbi két-három részben végre elkezdtek a kirakó darabjai a helyükre kerülni, több dologra is magyarázat érkezett.

Szombaton aztán kellett kicsit dolgozni is, szerencsére csak neten keresztül, nem kellett megjelenni a gyárban személyesen. A céges notebook valami hihetetlen sz@rul van installálva, így pl. ismerősömék otthoni hálójában nem működik egyáltalán (nálam otthon "pöccre indul"). Kap IP címet, DNS szervereket, gateway címet, de semmilyen netkapcsolatot nem hajlandó ezután létrehozni. Suxx. Úgyhogy 3G mobilos neten dolgoztam, miközben szerepjátékozunk. Merthogy az is volt. Szerencsére most csak játékos voltam, így nem okozott akkora gondot a munka. Mindenesetre örültem megint, hogy mások idiótaságai miatt kell megszakítani a játékot (merthogy nem végezték el a feladatukat rendesen, vagy nem olvasták el a részletesen leírt lépéseket és rosszul csináltak valamit. Négy betű basszus, RTFM X-|)

Vasárnap aztán megint "agyatlan" nézés volt a program, semmi értelmeshez nem volt erőm, meg aztán az idő sem volt valami szép, olvad és locspocs van odakinn. Sikerült egy rakás hardcore zenét letölteni, újabban ugyanis egyre többször érzem úgy, hogy a trance már nem elég, valami gyorsabbra és keményebbre van szükség. De azért nem mindig bírom elviselni ezt a gyors ritmust.

Végre megjelent a Csillagkapu 11. szériáját követő film, a Stargate - The Ark of Truth. Sajnos moziban nem adják, csak TVben meg DVDn lehet megtekinteni. Ez tehát a sorozat történései után játszódik, de rendes filmről van szó. Nekem nagyon tetszett, főleg, hogy így végre pontot tett a 11. széria végére. Sőt ha lehet így mondani: a Csillagkapu sorozat így lezárulhatott teljesen.

Nem így a Stargate Atlantis, amiből lehet várni az ötödik szezont, most, hogy a negyedik utolsó része izgalmasan véget ért.

Az agyatlan napot mi sem tehetné teljesebbé, mint hogy a Terminátoros sorozat első szezonja szintén lezárult a részemről :)

 

Hozzászólások

Még nem érkezett egyetlen hozzászólás sem.