Pénteken délutánra sikerült túlesni a négy napos kurzuson, így összesen 8 napnyi képzés volt ebben a gyűjteményben. A végén aztán a hosszú munka eredménye is megjött: Software Architecture Professional Certificate. Elviekben tehát már mindent tudunk ebben a témában, aztán lassan ideje gyakorlatban is kamatoztatni. Sok érdekes dolgot hallottunk amúgy, de összeségében úgy érzem az első négy nap (ami Svédországban volt) tudás tekintetében többet ért, mint ez a második négy.
Bár minden kényelemmel el voltunk látva ott (az első két napon a hosszú kurzusórák után úszás és sauna következettt nekem, nem is beszélve a kajákról), azért egész nap új dolgokat feldolgozni elég fárasztó (persze tudom, valamikor egyetemre is kellett járni, de azért ott sem ennyire tömören jöttek a dolgok ... meg aztán az már régen volt amúgy is ). Úgyhogy pénteken este sikerült is 10 órát aludni egyhuzamba, pedig Naantaliban sem voltam fenn sokáig.
Szombaton aztán szerepjáték következett, na ezt is kicsit elhúztuk (délelőtt 11-re mentem oda játszani és éjjel 2re értem haza). Bár konkrétan játékkal ebből 2-3 órával kevesebb telt, a többi részét más dolgok tették ki (de ezek is kapcsolódtak a szerepjátékhoz). Mindenesetre azt hiszem sikerült ismét jó játékot készítenem a játékosoknak, a visszajelzések alapján. Azt mondtak, hogy érzelmileg felkavaródtak és nagy hatással voltak rájuk a történések Mondjuk egy általam is sokat szeretett NPC (non-player character, nem játékos karakter) sajnos örökké eltávozott a világból (és már kb fél éve jelen volt, mármint valós időben).
Az időjárás mostanában szörnyűséges, napközben sűrű felhők vannak az égen, úgyhogy félhomály van egész nap. Mostmár van annyira sötét, hogy 9 körül talán elkezd kicsit világosodni, és négykor már teljesen sötét van, ráadásul még hó sincs. És még csodálkozunk, hogy a finnek sokat isznak Mindenesetre legalább ma valami érdekeset csinálhattam a munkahelyemen: változatosság és új kihívások. Azért délután még sort kellett keríteni a régebbi munkák kapcsán némi betanításba. Bár ez a része nem esett jól a munkanapnak, legalább azzal a tudattal csinálhatom, hogy emiatt aztán végleg megszabadulok pár régóta rámragadt projekttől.