Frenzy Blogja
Frenzy webnaplója: mindennapok Finnországban meg sok más dolog

no atc today :(   (Finnország)   
Sikerült még mára sem teljesen meggyógyulni, így a légiforgalmi irányítóközpont látogatásból kimaradtam. Még ma is főleg fekvés volt meg pihenés, bár már nagyon unom. Odakinn tombol a tavasz, repülni is lehetne vagy csak kimozdulni én meg kénytelen vagyok benn ülni. Bruhuhu :-) És nem, nem játszottam már napok óta WoW-ot sem. Borzalmas. :-)

Mindenesetre sikerült újra megnézni a Lost 2. évvadját. Kicsi emlékezet frissítés (meg unaloműző). A harmadik évadot is nézem, kénytelen vagyok hetente, mivel nem tudom megállni, hogy megvárjam amíg leadják az összes részt, és utána egybe megnézzem mindet.

Holnap talán szerepjáték is lehet. Bár nem tudom, hogy kicsit betegen érdemes-e elmenni. Akihez megyek, akik játszanak ők is ezen a héten ugyanilyen betegek voltak mint én. Úgyhogy talán már nem sikerül egymást össze vissza fertőzni. De még melátom, hogy holnapig mennyire sikerült összeszedni magamat.

Kihasználtam mindenesetre, hogy beteg vagyok: vagyis rekedt a hangom és a torkomban "pezseg" a ... hát ... nyálkás váladék :) Ezekkel felvértezve csodálatos hanghatásokat és szörny hangokat vettem fel szerepjátékhoz. Bár holnap még talán nem kerülnek felhasználásra egyből, a normál egészségi állapotban ilyen hangokat nem tudnék kiadni magamból :-D


 

Hozzászólások

Frenzy Re: no atc today :(
Mostmár tudok piros zsákot varrni. Csak hogy ne olyan egyhangú, szürke legyen.
MrWallace Re: no atc today :(
Én ma este zárom a második hónapot WoWból. Folytatás majd hónapok múlva. Ha lenne valami kis ajándékod akkor azt már ne add fel szerintem, én küldtem ezt azt az utóbbi napokban. (Fishing rulez)