Még mindig van elég munka, sőt egyre több. Igazából nem is a mennyiség ami kezelhetetlen, hanem ahogyan tálalják, mindig jön valaki vagy ír emailt esetleg telefonál, és azonnal és máris az ő saját dolgát akarja, hogy csináljam. Ennek persze az az eredménye, hogy csak nagyon rövid időket tudok egy problémára koncentrálni aztán máris váltani kell. Igy aztán tulajdonképpen minden csak sokkal lassabban készül el.
Ráadásul ezen a héten van dél-Finnországban a síszünet, így főleg a gyerekkel "rendelkező" munkatársak szabadságra mentek. Ez persze tovább hátráltat minket, mivel fontos (legalábbis számunkra emberek nincsenek itt. Na de valahogy csak megbirkózunk a problémákkal.
Hideg megint van, reggel volt -18. De legalább az idő gyönyörű, felhők sehol, kék ég. Repülős jogsim pedig ennek a hétnek a második felében lesz majd (vagy legalábbis akkorra ígérték).
A szomszédok által keltett zajok is eltünedeznek mostanság, főleg éjfél után. Kivétel persze mindig van. De azért nagyrészt már elviselhető a ténykedésük, bár továbbra sem tudom mikor alszik/alszanak. Azt tudnám miért csak úgy bírnak közlekedni, hogy odaverik a sarkukat a padlóhoz - amitől nekem a mennyezetem döng Ha ezt a szokást levetnék, akkor tulajdonképpen a jelenleg még meglévő zaj kb 90% eltünne. De hogy lehet valakinek azt finoman beadagolni, hogy változtasson azon, hogyan lépked, mivel baromira nem érdekel hová sétál éppen a lakásában?
(ráadásul néha úgy érzem kilóméterhiánya is lehet a fentinek, annyit járkál)