Jó sötét van errefelé. Már negyed kilenc is elmúlt, de még csak nem is világosodik az ég alja. Csúnya eső esik, de nincs fagy. Meg hó sem. Gusztustalan idő És persze repülni sem lehet.
Pénteken hosszas töprengés után (túllépte az egy hetet is bevásároltam az Elder Scrolls IV: Oblivion nevű játékot - szerepjátékot. Mint ahogy írtam már régebb óta töprengtem, hogy valami szerepjátékba bele kellene vetni magam, és ez tűnt a megfelelőnek. Azt hiszem annyira nem volt rossz választás, miután a hétvégét sikerült úgy túlélni, hogy nem voltam sehol, csak játszottam De talán néha nem árt kicsit kikapcsolódni, mégha erről talán a szememnek más is a véleménye. Mondjuk a notebookom nem egy játékerőgép, főleg a mai játékokat tekintve, de ez még elfut rajta, és nem is néz ki csúnyán
Ma pedig bejöttem ide munkahelyre 1 órácskára, de már megyek is el, mivel oktatásra megyek két napra. Végre valahára megtartják ezt a kurzust, amire még nyáron jelentkeztem, de akkor érdeklődés hiányában elmaradt. Aztán volt szeptemberben megint, ami szintén elmaradt érdeklődés hiányában. Most végre úgy tűnik találtak megfelelő számú résztvevőt, és végre megtartják. Persze a projekt menedzserünk nem valami boldog, hogy már megint nem dolgozom két napig Ráadásul szerda munkaszüneti nap: akkor van a finn függetlenség napja.
@ hétfő, 2006. december 4., hétfő 21:35
eddig a tíz napos próbáig még gondolkoztam azon is,h ezt kapja karácsonyra, de rájöttem,h nem lenne jó ötlet