Megint eltelt egy hétvége, ezúttal repüléssel és csillagkapuval Eredetileg vasárnapra volt csak egy Jyväskylä-i túra betervezve, repülővel, illetve ott helyben találkozó haverokkal. De aztán szombatra is került üres hely, így aztán már akkor repültünk egyet. Sajnos befejezni nem tudtuk, mert a vízjelző lámpa kezdett el jelezni nekünk (hűtővíz), így inkább a leszállás mellett döntöttünk (pálya körül gyakoroltunk nekem típust Cessna 172-re).
Vasárnap aztán indultunk volna Jyväskyläbe, de kb tíz percnyi repülés után olyan felhőkbe ütköztünk, hogy vissza kellett fordulni. Már maga a visszafordulás is kicsit bajos volt, mert a felhők között nem találtunk lyukat lefelé. Aztán végül a tengerparthoz közelebb már ritkás volt a felhőzet, itt csúsztunk be alájuk, majd jöhetett is a leszállás. Úgyhogy ezzel véget is ért a Jyväskyläi utazás (remélem egyszer azért majd összejön
Utána ahogy a reptéri kávézóban beszélgettünk, úgy döntöttük megpróbáljuk befejezni az előző nap félbemaradt pálya körüli körözést. Most a vízlámpa sem égett. Az ídőjárás éppenhogy elég volt a művelethez, távolabb a pályától alacsony felhők és esőfüggönyök látszottak, de így közvetlenül a reptér közelében nem volt probléma. Úgyhogy sikerült jó pár leszállást gyakorolni, és bár ez a diesel Cessna 172 kicsit furcsán viselkedik (iszonyú nehéz az orra , azért alapvetően jól ment a dolog.
Délután utána további Csillagkapu részekkel múlattam az időt, meg aludtam egy hatalmasat (nem tudom hogy bírtam annyit aludni mint most hétvégén összesen .
A szárazságnak is úgy tűnik vége van, mert tegnap is és ma is (hétfőn) esett, voltak viharok, zivatarok. Ez persze azt is jelenti, hogy közeledik az ősz, és a repülésre alkalmas időjárási viszonyok egyre ritkábban lesznek adottak, vagy várni kell rájuk.
Itt a melóhelyen éppen kicsi internet problémák vannak, úgyhogy bár blogot lehet írni, dolgozni kevésbé