Frenzy Blogja
Frenzy webnaplója: mindennapok Finnországban meg sok más dolog

Pest meg Esztergom   (Freetime)   
Pénteken nekivágtam a Pestországba vezető útnak. Aznap talán nem volt éppen ennyire meleg, mint ma, de azért jó szolgálatot tett a légkondi. Pheelhez mentem, és valamikor fél hatra értem fel. Jött még velem Pheel barátnője is. Aztán este még könyvszállítás (ismerősnek) és bútornézés (Pheelnek, IKEAban) volt a program. Csak én meg Pheel vágtunk neki a budapesti utaknak. Pheel mániája volt, hogy mindenképpen pesti szintre hozza a vezetési stílusomat, amely (bár ezt talán így nem mondta, de talán így gondolta :-) megrekedt a vidéki mazsola szinten :-D

Biztos van még amúgy mit javítani a vezetésemen, de azért a pesti szinvonal nekem már kicsit durva. Bár azt is el kell ismerni, hogy sokkal egyszerűbb volt Budapesten vezetgetni, mint ahogyan számítottam rá, de ezért korábbi élményeim tehetőek felelőssé (amik jó régen voltak már): elég horrorisztikusnak emlékeztem a pesti közlekedésre. Most azért nem tűnt rosszabbnak, mint egy zsúfolt város.

Na de a vezetésről elég ennyi. Szombaton aztán még volt kis bútornézés, de nem sikerült megfelelő és egyből elvihető példányt találni Pheelnek. Igy aztán nekivágtunk Esztergomnak, kirándulni. Ahogy leparkoltunk, először Szlovákiába mentünk át, gyalog. Ez volt az első alkalom, hogy személyivel léptem határt :-) Kicsit sétáltunk ott, fotózgattunk. Már ekkor is elég meleg volt.

Miután visszajöttünk Magyarországra felmásztunk az esztergomi bazilikához, amit egy fagyizás után vettünk be. Odabenn kellemes hűvös volt, nem úgy a keskeny csigalépcsőkön, amikkel felmásztunk a kupola külsejéhez, hogy onnan szemléljük meg a környező vidéket. Borzalmas meleg volt, de azért csak megérte a szenvedést a felmászás és szétnézés: a magyar és szlovák oldal, kis hegyek, a duna - szép látvány fogadott odafönn.

Rövid várnézegetés után még ettünk egy "kisebb" ebédet egy kellemes étteremben, majd a Duna mentén visszakanyarogtunk Budapestre (ekkorra már késő délután/este lett), ahonnan én aztán később estefelé továbbautóztam hazafelé Debrecenbe.

 

Hozzászólások

Még nem érkezett egyetlen hozzászólás sem.