Az elmúlt hétvégén végre semmi egész napos programom nem volt. Se túlóra, se kurzus, se semmi. Úgyhogy lehetett nyugodtan pihenni, ami jelent esetben alvást, olvasást és filmnézést jelentett. A számítógépem még mindig szervízben van, így alternatív elfoglaltságokat kellett keressek. Persze voltak néhány kötelező elfoglaltság, így pl. kajavásárlás.
Pénteken egy alkalmat, tegnap vasárnap pedig két alkalmat is sikerült repülni. Igy már összesen 9 alkalommal rendelkezem. Pénteken is meg tegnap is átesést gyakoroltunk, és meglepő módon élvezni kezdtem amikor "zuhan" a repülő - korábban ez az érzés mindig rosszul esett, most meg már hiányzik, ha nincs
(aki esetleg nem tudná mi az átesés: a szárnyak és a relatív levegőirány közti szöget (angle of attack) addig növeljük, hogy a szárny elveszítse (vagy legalábbis drasztikusan lecsökkenjen) felhajtóerőképzését. Ilyenkor a repülő elindul lefelé, mondhatni mint egy kő. És ebből az állapotból kell tudni visszahozni "rendes" állapotba).
Tegnap a szél sem fújt annyira, úgyhogy nem volt olyan nehéz a leszállás sem, és így tulajdonképpen elmondhatom, hogy véghezvittem első önálló leszállásaim.