Frenzy Blogja
Frenzy webnaplója: mindennapok Finnországban meg sok más dolog

Ügyfélkiszolgálás oktatás meg szumó   (Finnország)   
Tegnap egész napos oktatáson kellett résztvenni, melynek témája az volt, hogy tudjuk még jobban kiszolgálni az ügyfelünket. Rendkívül érdekfeszítő volt, de azért sikerült nem elaludni rajta. Az utána következő rész viszont annál jobb volt. Az oktatáshoz hasonlóan ezt is a főnökünk fizette, beleértve a szíverősítőket is.

Egy Tonox Party Club nevű helyre mentünk, ahol két csapatra oszlottunk, és különböző műfajokban mérköztünk egymással. Volt Hyper hockey, amikor kis méretű hokipálya szélén kellett ülni, és onnan játszani "jégkorongot". Ütővel meg minden. Csak felállni nem lehetett, mert akkor rögtön büntetés jött.

Ezután volt még távirányítós autós legurulás lejtőn, foci (ahol kötöttpályás székekkel kellett mozogni, megintcsak nem volt szabad felállni) és végül szumó. Hatalmas gumiruhát kellett felvenni és aztán indulhatott a mérkőzés. Az én csapatom színeiben ketten indultunk, először az egyik teszter kolléga, aztán pedig én. Elég fárasztó sport, három menet után alig bírtam állni a lábamon. :-) (bár lehet az a nénány cider is közrejátszott ebben) Az ellenfelemmel jó hosszú meneteket sikerült összehozni, de végül is sikerült győztesen kikerülnöm :-)

Ez volt tegnap, holnap meg megint céges program, ezúttal az előbb említett jól kiszolgált ügyfél fog tartani valami rövid összejövetelt, amit állófogadás követ.

 

Hozzászólások

Még nem érkezett egyetlen hozzászólás sem.