Frenzy Blogja
Frenzy webnaplója: mindennapok Finnországban meg sok más dolog

7vége meg ADSL   (Finnország)   
Hétvége van ismét, ezúttal viszont nem szórakozással és pihenéssel telt, hanem tanulással. Mind tegnap mind ma egész nap gyakorlatilag repülős dolgokat tanultam. Félelmetes mennyi mindent kell tudni ahhoz, hogy valaki egy egyszerű kis géppel repülhessen. És még nem is tanultam semmi mást, csak aerodinamikát meg a repülőgép felépítését, manővereit, hogy működik a motorja. Nemsokára jön a légijog, ami kicsit talán nehezebb lesz.

Pénteken lett internetem. A szolgáltatótól jött levelet találtam a postaládában, amiben közölték, hogy bekötötték. Ez nagyon jó, csakhogy ADSL modemet nem küldtek. Pedig kellett volna (ingyen járt az ADSL kapcsolat mellé, az akció részeként). Újabb próbát tettem a szolgáltató felhívásával, ezúttal sikerült másfél perc alatt operátort kapni (bár most másik menün keresztül mentem). Kiderült, elfelejtették postázni számomra. Mindez péntek délután.

Nyolc és fél hétnyi várakozás után nekem nem volt tovább türelmem várakozni keddig vagy szerdáig, amíg ideér a modem. Kocsi elő, irány Helsinki, és vettem egy ADSL modemet.

Mivel a szolgáltató modeme tök ingyen van/lesz, ezért igazából nincs szó veszteségről a részemről. De már találtam is vevőt neki, azt hiszem, szóval ez a dolog is rendben lesz. :-)

 

Hozzászólások

Frenzy Re: 7vége meg ADSL
Előző munkahelyemen van egy emberke, akinek ilyen kereskedő lelke van (vagy hogy mondjam), ő mindent ad/vesz. Nem biztos, hogy magának, igazából nem is érdekel, a lényeg, hogy érdeklődik utána :-)

Mellesleg itt elég ritka, hogy jár az előfizetéshez modem is, az emberek 80%-a vagy külön veszi meg, vagy a szolgáltatótól rendeli, de mindenképpen fizet érte. Az ilyeneket érdekelheti egy vadiúj modem valamivel olcsóbban ;-)
Re: 7vége meg ADSL
Burzsulállat :-P

Látom azért változott a "hozzászólás hozzáadása" csodálatos szalagcím ;-)

BTW ki a rák vesz tőled DSL modemet? :-P