A héten elkezdtem futni. Valami mozgást muszáj volt kitalálni mostmár, és hát erre esett a döntés. De lehet még valami mást is kéne mellette csinálni (úszás, floorball), hogy változatos legyen. Mindenesetre ezúttal "tudományos" módon közelítek a futáshoz - köszönet érte Gab007-nek, meg korábbi finn kollégáimnak.
Ugyanis vettem hozzá egy Polar típusú futószámítógépet (ahogy a cég nevezi). Igazából ennek a lelke egy pulzusszámláló (egy karórából és egy mellkasra szíjazandó egységből áll), aminek alapján különböző típusú edzéseket lehet végezni. Amit én szereztem ahhoz egy távolság és sebesség mérő is tartozik (ezt a cipőre kell szerelni). És már lehet is futni!
Itt most nem írok erről részletesebben, Gab007 már elég sokat írt a dologról a blogjában. A lényeg, hogy bár első hallásra (meg talán másodikra is) kicsit marhaságnak tűnik a dolog, meg hogy ilyen "precízen" közelíteni a futáshoz, kipróbálva egészen más róla a véleményem.
(valószínűleg erről mégiscsak írok majd többet, ha lesz több tapasztalatom az órával
A múlt héten mosás alatt tett felfedezés után csütörtökön becsöngettem magyar szomszédaimhoz. Bár én csak épp gondoltam, hogy átnézek, marasztaltak vacsorázni, és beszélgettünk sok mindenről. Megtudtam sok mindent, van például levelezési listája az itteni magyaroknak. Rajtam kívül is voltak náluk vendégek, úgyhogy elég nagy volt a zaj, amit a 4 kisgyerek csinált időnként
Munka még mindig van, a héten megpróbáltam némi plussz órákkal felszerelkezni. Amíg semmi más értelmes dolgom úgysincs, jó ötletnek tűnik plusszt csinálni. Hogyha majd legyen mire elszórni
A lakáshoz tartozó kis tároló helységet is sikerült a héten megtalálnom. Ez az alagsorban van, ilyen kis fa ketrec, amibe lehet cuccot rámolni. Már lakatot is vettem hozzá (ez nem jár alapból , úgyhogy ide fogom eltárolni a nyárigumikat. Meg a sok kartondoboz közül néhányat, amit nem akarok kidobni - ugyanis a fél konyha még mindíg tele van dobozokkal/kartonpapírral, amiben a bútorok érkeztek. Lassan épp ideje lesz megszabadulni tőlük.