Frenzy Blogja
Frenzy webnaplója: mindennapok Finnországban meg sok más dolog

Nemsokára költözés   (Finnország)   
Lassan de biztosan közeleg a költözés ideje. Konkrétan szerdán fogok költözni. Errefelé Finnországban a költözési nap az fizetett szabadnap a munkahelyen, ami nagyon jól tud ám jönni. Holnap este meg kell rendeljem az ágyamat (hogy holnaputánra megérkezzen), bár ha nem lesz belőle semmi az sem baj, mivel jelenlegi szállásadóim azt mondták, ha nem jön össze egyből, ők azért nem dobnak egyből ki :-)

Hétvégén volt elnökválasztás itt Finnországban, jó nagy hűhót csaptak az emberek. Végül is a mostani elnök, Tarja Halonen nyert. Így mostmár nem csak ő az első finn nő, aki elnök lett, hanem az első finn elnöknő, akit újraválasztottak. Szerintem sok nő csak azért szavazott rá, mert nő volt, és nem férfi. Na de mindegy, errefelé a nők/lányok amúgy is elég furák :-P

Hétvégén olvasgattam, pihengettem, kicsit gépeztem csak. Ma pedig ismét teljes munkanap volt, csináltam mindenféle érdekeset. Holnap meg kis tanítás is lesz, ezúttal én magyarázok másoknak.

A net továbbra is csak mobilon át megy, és persze eléggé lassú. Úgyhogy ezért is ritkán írok ide mostanság. Most talán a hostingommal is lesz valami cserebere, úgyhogy lehet néhány napig nem lesz elérhető a blogom.

 

Hozzászólások

Még nem érkezett egyetlen hozzászólás sem.