Frenzy Blogja
Frenzy webnaplója: mindennapok Finnországban meg sok más dolog

Helsinki   (Finnország)   
Vasárnap költöztem. -27 fok volt reggel, ilyen időben kezdtem lehordani a dobozokat és csomagokat. Fél 12-re végeztem, és a hideg ellenére leizzadtam, bár ekkora már csak -23 fok volt. Kocsiba be, és irány Espoo, ahová valamivel 4 előtt érkeztem, itt aztán kipakolás következett ismerősöknél.

Aztán eltelt már a második munkanap is az új helyen (TietoEnator/TKP Tieto Oy az új hely, ahol dolgozom). Egyenlőre még csak dokumentumokat olvasgatok, meg ismerkedek a környezettel, emberekkel. A korábbi munkahelyemtől eltérően most csak 1 másik emberrel vagyok egy szobában (előzőleg 6an, majd később 4en voltunk egy szobában). Ez a másik ember egyben a munkahelyi "keresztszülőm", aki segít eligazodni meg boldogulni így az elején. A munka elég érdekesnek tűnik, mármint ami várható, de nem tudok mikor fogok ténylegesen dolgozni.

Ami érdekes, hogy mivel vannak régi nagygépes rendszerek még használatban, ezért vannak idősebb programozók, akik pl. DB2 meg PL/1 szakértelemmel rendelkeznek. Sőt, egyeseknél még COBOL könyveket is látni elvégve a polon. Igazság szerint a házban - ahol kb 200an dolgozunk - én vagyok a legfiatalabb. Ami persze nem feltétlenül előny.

Kiderült, hogy VB.NEThez nem fogok közelkerülni, marad C#, ami nagyon jó hír :-) Persze hosszútávon elképzelhető valami ASP/VB6 régirégi turpisság, de egyenlőre szerencsére nem.

Ismerősöknél lakom egyenlőre, és csak mobiltelefonos lassú internet van (GPRS) .. a tegnapi hóesés óta valamiért használhatatlanná csökkent a 3G térerő, aminek nem nagyon örülök. Ugyanis így erősen korlátozottak a netes lehetőségeim. Azért most itt kibírom még kicsit így net nélkül is, bár érdekes kérdés, hogy majd ha rendelek ADSLt, mennyi idő alatt kötik be. Félek, hogy nagyon sok :-)

Helsinkiben/Espooban tömegközlekedő lettem. Mivel a busz a busz/taxisávon hasít végig a hatalmas dugó és kocsisor mellett, a döntés ugyancsak megalapozottnak tűnik, és akkor még sok más faktort figyelembe sem vettünk. Egyenlőre Helsinkiben nem nagyon járkáltam, csak átutaztam munkába menet és jövet.

Ma voltam kicsit bútort is nézni (itt Espooban), holnap elkéne menni megint az IKEAba is, hasonló ügyben. Legalább egy ágy ügyében dűlőre kell jussak jövő hétig :-)

 

Hozzászólások

Még nem érkezett egyetlen hozzászólás sem.