Tegnap nagy esemény történt, Bravo újra Debrecenben járt. És még főzött is nekünk, isteni spagettit. Gab007 albijában gyűltünk össze, valamivel hat után, és indult a főzés, meg Bravo egy üveg whiskeyt is elővarázsolt valahonnan. Lassan készült a kaja, de nyolcra meglett. Már csak a kajáért is megérte volna elmenni, de persze még utána kezdődött az igazi program ... Tankcsapda koncert.
Ezúttal a Hódos Imre sportcsarnokban volt. Legutoljára amikor voltunk akkor az Oláh Gábor utcán volt. Az már jópár éve volt, akkor is Gab meg Bravo meg még páran mentünk.
De rátérve a mostanira ... odabenn iszonyatos tömeg volt, meg persze füst és meleg. Nem akarom összehasonlítani a finn koncertélménnyel (Leningrad Cowboys), meg az ottani szervezéssel. Itt még a hangerő is hatalmas volt - két kis papirzsebkendő darab megoldotta a problémát. Pedig mi még eléggé hátul áltunk, és még így is hangos volt.
Az előzenekarokat sikerült átugrani a spagettizéssel. Gyakorlatilag pont időre értünk oda, aztán az első számra mégsem értünk még be. Szerintem hatalmas tömeg volt, alig fért be mindenki. Koncert közben aztán belefutottunk MrWallace-be és barátnőjébe. Szinte el sem hiszem, hogy annyi ember között sikerült összefutni.
Koncert után valahogy kijutottunk - jó sokan akartak egyszerre kijutni. Kis séta után El Tornado majd onnan Ibolya lett a folytatás, de már viszonylag korán, fél három körülre hazaértem.
Azon gondolkoztam koncert közben, a végén amikor visszatapsolják a zenekart, az vajon része a műsornak, vagy a közönségtől függ ... de azt hiszem ezt most nem fogom megtudni.
@ kedd, 2006. január 3., kedd 21:46
Jó volt az ott is, hangos volt, jó volt. Nem láttuk közelről a Lukácsot meg a többit, de hát jaj Különben is nekem azt mondták, Tankcsapdán veszélyes nagyon elől ...