Bizony, ma volt/van a finn függetlenségi nap. Ennek örömére nem kell dolgozni. Úgyhogy én aludtam sokat, olvastam, meg kicsit Csillagkaput néztem. Próbáltam kikapcsolódni már amennyire bírtam. Akartam volna programozni is kicsit (hobbiból, nem tanulás, nem munka), de ez most megint nem megy. Munkakörülmény váltásra van szükségem
A hétvége is az alvás jegyében telt egyébként, mindkét nap több mint 12 órát sikerült összehozni, plusz délutáni szunyóka. Szörnyű mennyit bírtam aludni, és birok is még, pedig egyáltalán nem érzem magam fáradtnak. Remélem nem valami készülő betegség.
Hideg, ez bizony lett, meg hóesés is. Immár két héten belül harmadjára lettek fehérek a fák. Az előző két alkalommal nem sikerült tartósítani magukat, és leolvadtak, de most az előrejelzés is hideget mond.
Ennek persze megvan a jó oldala is (hogy nem olvad), mégpedig hogy a kocsi ablakára nem fagynak rá a dolgok. Hó ugyan esik rá, de egyszerű seprűvel/kefével eltávolítható. A hétvégén, amikor megjöttek a durvább fagyok, úgy befagyott minden, hogy rossz volt leolvasztani. Mármint az autón
Mindjárt kellene valami vacsorát kotyvasztani, mert lassan éhenhalok