Frenzy Blogja
Frenzy webnaplója: mindennapok Finnországban meg sok más dolog

Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés   (Finnország)   
Mint ahogyan tavaly is, idén is megrendezésre került a céges kiskarácsony. Az idei év azért volt különleges, mert a testvércégünk 10 éves, és ezen alkalomból hatalmas bulit rendezett. A kiskarácsonyunk az egyetem épületében kezdődött, ahol állófogadásos vacsorával nyílt az este. Utána borozás/sörözés/siiderizés majd kávézás következett. Ezután, mielőtt elindultunk volna az est fénypontja felé, még egy tűzdobálós-forgatós bemutató is volt. Igencsak látványos volt, ahogy a különböző lángoló cuccokkal tancoltak meg dobálták őket.

Aztán átcuccoltunk a jégcsarnokba, ahol a Leningrad Cowboys lépett fel. Már odáig is ingyen volt a pia (korlátlanul), de a koncert alatt is volt csapolt sör meg siideri, szintén ingyen és korlátlanul. Remélem nem kell elmondanom, hogy a finnek mekkora alkoholbarátok, és hogy az ilyen ingyen pia mit tesz mindenkivel :-)

Szóval feléptek a tehenészfiúk, sokkal jobb volt mint ahogy vártam. Előzőleg belehallgattunk egy-két számba, de nem igazán fogtak meg. De élőben mindenképpen jobbak voltak.

Ezután pedig ismét szállítottak minket a Kharma nevű éjszakai mulatóba, bár ide már nem mindenki jött, többen feladták a harcot a jégcsarnoki koncert után. Itt aztán buli (és persze ivászat) hajnalig, mivel ide is osztottak nekünk piajegyeket - persze csak korlátozottan, úgyhogy a rutinos finnek éjfel után már bankkártyával tankolták magukba a piát.

Amikor ilyen esemény van, mindig eszembe jut, hogy vajon az, hogy ilyen baromi drága itt minden ami alkohol, hogy hathat úgy az emberekre, hogy mégis mindenki tiz (egyesek száz) számra szórja az eurókat hétvégenként, hogy berúgjon mint a ... hát jobb szó híján .. disznó :-)

Valamikor hajnalban aztán hazajutottam, és alvás következett. Reggel (ez most 11 órát jelentett) aztán ahogy felkeltem és kinéztem az ablakon, szakadt a hó, és minden fehér volt, a fák is, a táj is. Egész délután szakadt a hó, aztán most estefelé már csak eseget. Megtisztitottam a kocsimat (értsd: kiástam), mert már elég vaskos volt rajta a hótakaró. Bár ilyen kocsikiásásban még nincs nagy tapasztalatom, úgy gondoltam jobb most takarítani egyet, mint megvárni, amig teljesen elnyeli a hó.

Aztán most hogy besötétedett voltam saunában is. Sajnos még hóban fürdésre nincs elég hó (5-6 centinél járhatunk kb, talán kicsit több), azért ilyen magamra szórom módon már lehetett alkalmazni. :-)

 

Hozzászólások

(select 198766*667891 from DUAL) Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés



(select 198766*667891) Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés



@@TUsfj Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés



1����%2527%2522\'\" Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés



1'" Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés



1lDSLGfPa' OR 543=(SELECT 543 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés



1-1)) OR 644=(SELECT 644 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés



1-1) OR 674=(SELECT 674 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés



1-1 OR 769=(SELECT 769 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés



17I1Hrqtx')); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés



1QiVO7IIh'); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés



1rPgZlzis'; waitfor delay '0:0:15' -- Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés



1-1 waitfor delay '0:0:15' -- Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés



1-1)); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés



1-1); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés



1-1; waitfor delay '0:0:15' -- Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés



-1" OR 5*5=26 or "StXZ1rQx"=" Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés



-1" OR 5*5=25 or "StXZ1rQx"=" Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés



-1' OR 5*5=26 or 'coL9gRSm'=' Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés



-1' OR 5*5=25 or 'coL9gRSm'=' Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés



-1" OR 5*5=26 -- Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés



-1" OR 5*5=25 -- Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés



-1' OR 5*5=26 -- Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés



-1' OR 5*5=25 -- Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés



-1 OR 5*5=26 Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés



-1 OR 5*5=25 Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés



-1 OR 5*5=26 -- Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés



-1 OR 5*5=25 -- Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés



1osmysv3c Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés



(select 198766*667891 from DUAL) Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés


(select 198766*667891) Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés


@@Lqw5I Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés


1����%2527%2522\'\" Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés


1'" Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés


1OPi3seAM' OR 665=(SELECT 665 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés


1-1)) OR 860=(SELECT 860 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés


1-1) OR 556=(SELECT 556 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés


1-1 OR 615=(SELECT 615 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés


1QKCioJfx')); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés


1JAwAAsWT'); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés


1abKqYrA4'; waitfor delay '0:0:15' -- Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés


1-1 waitfor delay '0:0:15' -- Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés


1-1)); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés


1-1); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés


1-1; waitfor delay '0:0:15' -- Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés


-1" OR 5*5=26 or "phCaT3N0"=" Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés


-1" OR 5*5=25 or "phCaT3N0"=" Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés


-1' OR 5*5=26 or 'wISbAeyq'=' Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés


-1' OR 5*5=25 or 'wISbAeyq'=' Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés


-1" OR 5*5=26 -- Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés


-1" OR 5*5=25 -- Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés


-1' OR 5*5=26 -- Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés


-1' OR 5*5=25 -- Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés


-1 OR 5*5=26 Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés


-1 OR 5*5=25 Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés


-1 OR 5*5=26 -- Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés


-1 OR 5*5=25 -- Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés


1hncbq1PG Re: Leningrad Cowboys, céges buli és hóesés