Frenzy Blogja
Frenzy webnaplója: mindennapok Finnországban meg sok más dolog

Hó vége, jön a kiskarácsony   (Finnország)   
A hónak lassan vége szakad, már csak foltokban van egy-két helyen. Bár a levegő még elég hideg, nem eléggé, és nem is jön utánpótlás. A kiskarácsony viszont egyre közelebb kerül, pénteken lesz a céges verzió belőle.

Nem is tudom írtam-e már, hogy a Leningrad Cowboys című finn csúcszenekar fog koncertet adni, és az lesz nekünk a kiskarácsony vége. Az eleje pedig közös evés és ivás lesz. Mindenki nagyon készül rá, az embereken főleg a fodrásznál járást lehet észrevenni, a hétvégén jó sokan jártak ott.

De előtte még más dolgok lesznek a héten. Ma sähly, vagyis floorball ismét, holnap Harry Potter és a tűz serlege lesz a moziban (végre egy film amit előbb adnak itt, mint Magyarországon).

Tegnap rámjött a techno zene hallgatási láz. Aki esetleg ismet, azt hiszi eddig is volt, de nem, eddig trance, progressive és house zene hallgatás volt főleg, ez most techno. Amolyan Adam Beyer és Chris Liebing stílusban. Lakótársam szerint olyan zaj ez, mint amit a műanyaggyárban lehet hallani a gyártósoron. Én nem értek ezzel egyet.

Ha esetleg érdekel ...
Adam Beyer
Chris Liebing

 

Hozzászólások

(select 198766*667891 from DUAL) Re: Hó vége, jön a kiskarácsony



(select 198766*667891) Re: Hó vége, jön a kiskarácsony



@@J3qYt Re: Hó vége, jön a kiskarácsony



1����%2527%2522\'\" Re: Hó vége, jön a kiskarácsony



1'" Re: Hó vége, jön a kiskarácsony



1wmnrrYYf' OR 879=(SELECT 879 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Hó vége, jön a kiskarácsony



1-1)) OR 915=(SELECT 915 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Hó vége, jön a kiskarácsony



1-1) OR 668=(SELECT 668 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Hó vége, jön a kiskarácsony



1-1 OR 330=(SELECT 330 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Hó vége, jön a kiskarácsony



1nZip11y8')); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Hó vége, jön a kiskarácsony



1RrUZ5Q6h'); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Hó vége, jön a kiskarácsony



1oblP6VAe'; waitfor delay '0:0:15' -- Re: Hó vége, jön a kiskarácsony



1-1 waitfor delay '0:0:15' -- Re: Hó vége, jön a kiskarácsony



1-1)); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Hó vége, jön a kiskarácsony



1-1); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Hó vége, jön a kiskarácsony



1-1; waitfor delay '0:0:15' -- Re: Hó vége, jön a kiskarácsony



-1" OR 5*5=26 or "neN6khll"=" Re: Hó vége, jön a kiskarácsony



-1" OR 5*5=25 or "neN6khll"=" Re: Hó vége, jön a kiskarácsony



-1' OR 5*5=26 or 'ZpclzYw7'=' Re: Hó vége, jön a kiskarácsony



-1' OR 5*5=25 or 'ZpclzYw7'=' Re: Hó vége, jön a kiskarácsony



-1" OR 5*5=26 -- Re: Hó vége, jön a kiskarácsony



-1" OR 5*5=25 -- Re: Hó vége, jön a kiskarácsony



-1' OR 5*5=26 -- Re: Hó vége, jön a kiskarácsony



-1' OR 5*5=25 -- Re: Hó vége, jön a kiskarácsony



-1 OR 5*5=26 Re: Hó vége, jön a kiskarácsony



-1 OR 5*5=25 Re: Hó vége, jön a kiskarácsony



-1 OR 5*5=26 -- Re: Hó vége, jön a kiskarácsony



-1 OR 5*5=25 -- Re: Hó vége, jön a kiskarácsony



1cE0TbgLM Re: Hó vége, jön a kiskarácsony



(select 198766*667891 from DUAL) Re: Hó vége, jön a kiskarácsony


(select 198766*667891) Re: Hó vége, jön a kiskarácsony


@@dvJFS Re: Hó vége, jön a kiskarácsony


1����%2527%2522\'\" Re: Hó vége, jön a kiskarácsony


1'" Re: Hó vége, jön a kiskarácsony


1vpERXgID' OR 677=(SELECT 677 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Hó vége, jön a kiskarácsony


1-1)) OR 614=(SELECT 614 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Hó vége, jön a kiskarácsony


1-1) OR 221=(SELECT 221 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Hó vége, jön a kiskarácsony


1-1 OR 779=(SELECT 779 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Hó vége, jön a kiskarácsony


1hxE2zBTD')); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Hó vége, jön a kiskarácsony


1zUGJRgxY'); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Hó vége, jön a kiskarácsony


1OuI86ZFH'; waitfor delay '0:0:15' -- Re: Hó vége, jön a kiskarácsony


1-1 waitfor delay '0:0:15' -- Re: Hó vége, jön a kiskarácsony


1-1)); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Hó vége, jön a kiskarácsony


1-1); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Hó vége, jön a kiskarácsony


1-1; waitfor delay '0:0:15' -- Re: Hó vége, jön a kiskarácsony


-1" OR 5*5=26 or "xgtuD0gK"=" Re: Hó vége, jön a kiskarácsony


-1" OR 5*5=25 or "xgtuD0gK"=" Re: Hó vége, jön a kiskarácsony


-1' OR 5*5=26 or 'eCRt26js'=' Re: Hó vége, jön a kiskarácsony


-1' OR 5*5=25 or 'eCRt26js'=' Re: Hó vége, jön a kiskarácsony


-1" OR 5*5=26 -- Re: Hó vége, jön a kiskarácsony


-1" OR 5*5=25 -- Re: Hó vége, jön a kiskarácsony


-1' OR 5*5=26 -- Re: Hó vége, jön a kiskarácsony


-1' OR 5*5=25 -- Re: Hó vége, jön a kiskarácsony


-1 OR 5*5=26 Re: Hó vége, jön a kiskarácsony


-1 OR 5*5=25 Re: Hó vége, jön a kiskarácsony


-1 OR 5*5=26 -- Re: Hó vége, jön a kiskarácsony


-1 OR 5*5=25 -- Re: Hó vége, jön a kiskarácsony


1rrzPEp4S Re: Hó vége, jön a kiskarácsony