Frenzy Blogja
Frenzy webnaplója: mindennapok Finnországban meg sok más dolog

Harmadik nap: Tahkuranna - Jyväskylä   (Kocsi)   
Reggel negyed hétkor volt ébresztő. A tulajdonosnő még teával is szolgált. Mégegyszer megemlítem, hogy nagyon jó kis helynek tűnt. 7:12-kor indultunk útnak. Óriási szél volt Észtországban, már előző este is éreztük, de reggelre sem múlt el. Az autó hol kicsit jobbra hol kicsit balra ment, attól függően merről jött széllőkés.

Kicsit álmos volt mindenki, úgyhogy csendben telt az út Tallinnig (kb 150 km), ahol a kikötőt kellett megkeresni. Nem vitték túlzásba a táblázást, egyszer meg is kellett fordulni. Ebből a másik irányból már rendesen ki volt táblázba, úgyhogy így már sikerült megtalálni a D kikötőt, ahonnan az Autolink Express vagy milyen hajók futnak ki.

Kicsit féltem a beállástól a hajóba kocsival. Az olyan szűk meg kellemetlen helynek tűnt, sok manőverezést igénylő. De aztán csalódnom kellett, gyorsan és egyszerűen álltunk be, a berakodást felügyelő hajósok meg hatékonyan és gyorsan navigáltak a megfelelő helyre. Hiába, ezt is ki kellett próbálni.

A tengeren is fújt a szél, hatalmas hullámok voltak, csak úgy dobálták a hajót. Féltem, hogy esetleg előjön a tengeri betegség, de nem jött. Viszont mókás volt nézni az embereket, mindenki úgy sétált a fedélzeten, mintha részeg lenne.

Aztán megérkeztünk Helsinkibe, és a 3-as autópályán indultunk Tamperebe, ahová kora délután értünk. Itt kellett búcsút mondanom útitársaimnak.

Egy félórás villámlátogatást tettem még a tamperei ismerősünknél, ami után elindultam Jyväskylä felé. Furcsa érzés volt azon az úton autózni, amin már jártam számtalanszor busszal vagy más autójában, de vezetni még sosem vezettem. Egészen máshogy láttam az útszakaszt, mint korábban.

Ugyanez volt igaz Jyväskyläben is, ahol furcsa volt olyan helyeken vezetni, ahol eddig csak sétáltam, vagy másokkal utaztam/buszoztam.

Most éjszakára fagyot mondanak, a hétre pedig havazást, úgyhogy a kocsi téli felkészítését, szöges gumival az élen már lehet is kezdeni :-)

(táv: ~ 450 km)


 

Hozzászólások

Még nem érkezett egyetlen hozzászólás sem.