Húúsvét. Bár errefelé a locsolás nem divat, a nagy péntek (vagy hogy hívják...) viszont ünnepnap, így itt négy napos a hétvége. Ez nagyon jól is jött most, miután sikerült kicsit túlteljesíteni a napi órákat a héten munkában. Történt ugyanis, hogy az eleve késésben lévő projektemnek "hamis" információkat adtak, így aztán 2-3 napnyi felesleges munkát sikerült beleölni. Így az amúgyis késésben lévő munkának ez nem tett éppen jót.
Persze meglehetősen vidám is voltam ezügyben a hét elején. Ez már a projekt életében a második alkalom volt, hogy a megtervezett pályáról másikra lökték át, mert valaki valahol rosszul mondott el valamit.
Már már a húsvét hétvége is veszélybe került, de aztán tegnap a hajrá végén sikerült az első eredményeket produkálni, így marad a hétvége a pihenésre.
A héten elkezdődött az olvadás. Mostmár minden locspocsban áll, a külső hőmérséklet átcsapott plusszba. A tavon lévő korcsolyapálya megszűnt használhatónak lenni. Persze az utakat még mindig hó borítja, kellemes ragacsos.
A héten ismét sikerült hódolni a légiirányításnak (persze csak virtuálisan), és örömmel látom, hogy a tavalyi gyakorlatilag abszolút nulla év után ismét kezdek időt szakítani erre is. Ez már csak annál is inkább érdekes, mert megint elgondolkoztam azon, mi lenne ha jelentkeznék a EuroControlhoz légiforgalmi irányítás képzésre. Ezt már néhányszor átrágtam, de eddig az egyetem miatt úgy gondoltam, hogy nem kéne. De most, hogy remélhetőleg május-júniusban ezt a dolgot is lezárom, itt lenne a lehetőség jelentkezni. Az már más kérdés, hogy akarok-e lekötni 7 évet fixen magamnak.
Mindjárt indul a délutáni mosás, bár marhára nincs kedvem hozzá. De talán jobb lesz túlesni rajta.