Megvolt a stockholmi kirándulás.
Hétfőn délután indult minden egy kis vonatozással, majd nemsokkal nyolc után mar Turku kikötőjében voltunk. 9kor pedig elindult a hajó - bár nem sok mindent lehetett látni, mivel ekkora már teljesen sötét volt. Lassan eltűntek Turku fényei, mi pedig a hajó belsejében maradtunk.
A hajó tele volt öregekkel - de hát mit is várhattunk volna hétfő este. Mi a tax-free shopban vásároltunk némi bort - olasz, spanyol és francia vöröset - majd teljesen illegalitásba vonulva el is fogyasztottuk nyomban. Ugye a tax-free cuccokat elvileg partraszállás után lehet fogyasztani. Na bumm
Tamást nagyon kicsinálta a bor, legalábbis a gyomrát. Már éjszaka kezdődtek a bajok, de még reggel sem volt túl jól. Kénytelen volt visszamenni a terminálba, ledőlni, mi pedig nekiláttunk Stockholmnak.
Megnéztük a régi várost, körbejártuk a királyi várat. Ezzel ki is telt a délelőtt. A régi várost elég hamar meg lehet kerülni, de ha bemegyünk, akkor sokáig el lehet bóklászgatni a keskeny utcákon, és nagyon érdekesek meg hangulatosak a házak (talán nemsokára felrakom a készült képek egy részét a galériába).
Délután egy félszigetet néztünk meg, ami ott volt a város közepén. Elég hanyag módon van ez így most leírva, de lusta vagyok előkeresni a térképet. Ezután bolt keresésébe fogtunk, ami egyszerűnek hangozhat, de bizony jó néhány kilómétert gyalogoltunk mire találtunk egy élelmiszerboltot. Lehet, hogy néhány nagyáruház belsejében is sikerrel jártunk volna, de helyismeret híján az elindultunk egy irányba amíg boltot nem találunk stratégiát alkalmaztuk.
Aztán visszasétáltunk a hajóterminálhoz, és már véget is ért a nap. A lábam és a vállam is rettenetesen elfáradt (utóbbi a csomaghurcolás miatt), úgyhogy jó is volt ledőlni kicsit a kabinban. Egy gyors tax-free csokoládé túra után mindannyian az alvás mellett döntöttünk.
Másnap Jyväskylä-ben már szinte hó esett. Na jó, nem volt hó, de már eső sem igazán. Ma raggel pedig -1 fok volt odakinn, bár jelenleg szép tiszta és napsütéses (no meg hűvös) idő van. A fák rendesen sárgulnak-barnulnak, szóval végre itt az igazi ősz. Nem beszélve arról, hogy rohamosan rövidülnek a nappalok.