Frenzy Blogja
Frenzy webnaplója: mindennapok Finnországban meg sok más dolog

Porvoo   (Finnország)   
Ma reggel korán kelés volt, 5kor ébresztől, fél hatkor indulás, hatkor találkozó. Timmel és Rikuval vágtunk neki Porvoo felé (Helsinkitől kb. 50 km keletre), a kirándulás témája: fényképezés. Bár sokáig nem volt konkrét célunk, végül úgy döntöttük, hogy Porvoo régi városában fogunk kezdeni a fotózással.

Bár már útközben is megbeszéltük, hogy kicsit későn indultunk el, már nem volt mit tenni. A nap valamikor 4 óra körül kelt fel, úgyhogy hatkor már jócskán fent volt. Reggel korán sokkal jobbak a fényviszonyok, mint napközben. Azért még így is korán értünk Porvooba, az árnyékok hosszúak voltak és a fű még nedves. Ami viszont külön jó volt, hogy nem fújt a szél, úgyhogy a vízfelületekben szinte tökéletes tükröződéseket lehetett fotózni. Porvoo rendkívül csendes volt, de hát mit is vártunk Finnországtól ilyenkor hajnalban - a finnek ilyenkor lábadoznak :) Nekem kicsit lassan indult a fotózás, de aztán néhány tíz kattintás után kezdtek jönni a képek. A nap végére az eredmény majdnem 450 kép lett (amiből aztán csomót kiselejteztem).

Mára is (mint az utóbbi napokban) kedvező időjárást igértek, és az előrejelzés be is jött: magas légnyomás, 26-28 fok, kék ég, amíg a szem ellát, felhők sehol. Bár már 10 óra körül ez azt jelentette, hogy nagyon éles kezdett lenni a fény, azért délután kettőig bírtuk az iramot, ami után végül elindultunk visszafelé. Mintha egy munkanapot töltöttünk volna el (8 óra). A végére nagyon erős lett a napsütés - "okos" módon semmilyen fejfedőt nem vittem, úgyhogy lehet későbbre vagy holnapra erős fejfájásom lesz :) Mindenesetre megérte elmenni, mert mindannyian nagyon élveztük a fotózást.

Az eredmények megtekinthetők az alábbi linken:

Porvói képek

 

Hozzászólások

Pali Re: Porvoo
Szerintem is jók lettek a fotók.
És számomra érdekes ez a város is! :)
Re: Porvoo
Egész pofás képek lettek. Grat!
Frenzy Re: Porvoo
Mint biztos fel is tűnt, valamelyik képről több verzió is felkerült, nekem nem sikerült dűlőre jutnom melyik tetszik jobban :) Talán hangulattól is függ.

Igazából nem rohantunk, vánszorogtunk lassan. A városban is alig 1-2 km-t ha haladtunk 5 óra alatt. Sőt, bizonyos dolgokról elég sok kép készült (pl. az a Mercedes vagy a tűzoltó autó), de alapvetően nem akartam semmiről sem több képet felrakni (kívéve az előbb említett színes dolog).

De azt mi is észrevettük, hogy sokkal több téma van ott elrejtve, mintsem egy alkalommal mindent alaposan fel lehetett volna térképezni. Úgyhogy talán még valamikor folytatjuk (pl. beszéltünk róla, hogy nem reggel hanem éppenhogy este menni, amikor másfelől jön a fény)
Razide Re: Porvoo
Az ff-be hajló képek szerintem jobbak, mint a színesek. A vignettálás szerintem nem illik a túlszaturált képekhez. A vignettálás (gondolom Lightroommal utólag rátéve) pedig túlzó mértékű. Ha a színekkel játszol, próbálj majd ki olyan PS szűrőket, amik a színes filmek színvilágát emulálják (Fujichrome Velvia, Provia, stb.).
Látszik, hogy rohantatok, mert egy-egy témát szerintem jobban is körbe lehetett volna járni.