Frenzy Blogja
Frenzy webnaplója: mindennapok Finnországban meg sok más dolog

Poker tournament again + munkahelyi dolgok   (Freetime)   
Tegnap ismét voltunk pókerezni a helsinkii kaszinóban. Ezúttal ismét értem el helyezést (3. lettem), úgyhogy némi zsebpénzt is sikerült szerezni. :-) Azt hiszem ezúttal kevésbé a szerencsére hagyatkoztam, főleg, hogy a sok sor és szín (meg egy full house) között nekem a három egyforma lap (három nyolcas) volt a legjobb kezem az egész este folyamán (akit jobban érdekel esetleg, No Limit Texas Hold'em volt a játék)

Eközben a munkahelyemen egyre csak nő az elégedetlenség a jövő hétfőn végbemenő munkaszerződés szerződési feltételeinek változása hatására. Bár a vezetés az elmaradó szabad napokat és egyéb előnyöket próbálja kiengesztelni bizonyos intézkedésekkel, egyenlőre nem sok sikert értek el. Konkrétan több emberről tudok, akik már állásinerjúkra járnak. És én is fokozottan nyitva tartom a szememet néhány hete. A helyzet persze még nem kritikus ... de ki tudja mit hoz a jövőhét?

Jővőhéten ugyanis nyilvánosságra hozzák, hogy már megint hogyan akarják átvariálni a cég belső felépítését. A jövő évi és még távolabbi tervekről nem is beszélve, melyek szintén némi aggodalomra adnak okot - bár számomra sokkal kevésbé mint néhány régebb óta ott dolgozónak. Úgyhogy meglátjuk mi lesz ennek a hatalmas változás hullámnak az eredménye.

Autómentes nap   (Finnország)   
Szombaton itt is autómentes nap volt, mint sokfele máshol. Valahogy ezek a ...mentes napok mindig olyan jól sikerülnek. Legalábbis nekem.

Ugyan itt is jó olcsó volt aznap a tömegközlekedés (mindenki csodálkozott a vonaton, amikor este utaztam rajta, hogy miért ilyen olcsó), mégis az időzítés nem jól sikerült. Nekem reggel menni kellett 20 kilóméternyit, nagyjából 6 kilónyi csomaggal. Autóval 20 perc. Tömegközlekedve talán másfél óra, és cipelhetem magam. Ráadásul egész héten nem is használtam az autót, hanem tömegközlekedtem. Úgyhogy úgy gondoltam, megengedhetem, hogy mentesítsem magam az autómentes nap alól :-P

De önkéntelenül is a számítógépmentes nap jut eszembe, ami valamikor tavasszal volt. Persze aznap volt program használatba vétel a cégnél, így aztán elkerülhettlen volt a számítógép használat.

Kíváncsi leszek mi lesz a következő mentesítő nap :D

iPhone   (CubeHead)   
Kiváncsi leszek hogyan fog boldogulni az iPhone Európában. Ha minden igaz, nem lesz benne 3G. Valamint ugye csak bizonyos szolgáltatóknál lehet majd kapni. Nevetséges. :-P

Robbanó akku   (CubeHead)   
Ma végre "megszabadulhattam" robbanó Nokia akkumulátoromtól (aki nem tudná, bizonyos Nokia akkuk állítólag hajlamosak ilyesmire, és ezeket a Nokia ingyen kicseréli). Én ugyan sosem láttam és éreztem, hogy bármi baja lenne (bár töltésnél tényleg kicsit langyos volt a telefon hátulja), de mostmár biztonságban alhatok :-) Délutánra egy DHL borítékot dobtak be, benne az új akkuval.

Azért nem rossz üzlet másfél év után ingyen új aksit kapni a telefonhoz :-D

Kiegészítés 1: Bár nem tudom, hogy merjem-e elhinni, de úgy tűnik az új akkuba 970 mAh helyett 1020 mAh fér. Nem sok különbség, de akkor is, na. :-)

Kiegészítés 2: Ha fogalmad sincs erről a Nokia akku dologról, akkor itt utánaolvashatsz.

Coca-cola Zero revisited   (Freetime)   
Egyszer már írtam a Coca-Cola Zero nevű italról (lónyálról, ha File szakszavát akarom átvenni :-) ). Amiért most eszembe jutott megint, hogy a homáron cikkeztek róla, mégha Magyarországon nem is lehet hivatalosan kapni. Érdekes volt az ott leírt vélemények, főleg mivel szerintem jobb mint a másik két változat (a sima coca-cola meg a light).

Egyébként a light nem szűnt meg itt sem, mint ahogy a múltkoriban írtam, most mindkettő párhuzamosan kapható, de aki hajlandó ilyesmi italokat inni, az általában jobban szereti a zero-t mint a lightot (általában azt jelenti, hogy nem ismerem olyat, aki a lightot szeretné jobban).

Mondjuk azt már nekem is sikerült megállapítani, hogy Magyarországon az ilyen italoknak más íze van, mint itt. Pedig elvileg szigorú recept szerint készül és ugyanolyannak kellene lennie, de pl. a light vizezett vacaknak hat otthon. Szerintem. (Egyébként más "egyen" termékek íze is eltér országonként, pl. McDonalds beli hamburgerek)

Na de amúgy már én is leszokóban vagyok a cuccról, mostanában inkább gyümölcsleveket pakolok a kosaramba a boltban, mint zero-t. Kivétel ez alól a szombat: a szerepjátékra mindig coca-colat viszek :-)

Tél? Munka?   (Finnország)   
Lehet, hogy lassan itt a tél. Ma reggel -1 fok volt már ráadásul a reptéren Freezing Fog -ot is jelentettek. Na de ha nem is a tél, legalábbis az ősz már biztosan. Hiába nincs egy felhő sem az égen és süt a nap.

A héten is el voltam látva munkával, bár talán kevésbé kritikussal mint a múlt héten. Ami viszont ezen a héten nagyon zavart, hogy képtelen vagyok bármire is koncentrálni mert nagyjából tíz percenként valaki vagy errejár személyesen vagy telefonon zaklat a kérdéseivel vagy - mint például ma - meetingekre kell menni. Szép és jó sok mindent csinálni meg sok mindenkinek válaszolni, csak épp ettől hosszabb ideig tart amíg elkészülnek dolgok: mert mire megtalálom a gondolataimat, már valaki ki is kergette őket megint a fejemből :)

Ma délutánra egy rövid repülés van betervezve. Éppen csak néhány fel- és leszállás, a reptér körülötti körözéssel együtt. Van ugyanis egy furcsa szabály, amely azt írja elő, milyen feltételek mellett lehet utasokat szállítani, és ennek teljesítéséhez kell kicsit repüljek egyedül. Amúgyis jó lesz már végre repülni, mert régen voltam.

Planespotting   (Repülő)   
Pénteken délután mivel elég jó volt az idő, az egyik kollégámmal elmentünk a nemzetközi reptér mögé repülőket nézni. Ezt szakszóval planepotting-nak hívják. Vittünk menetrendet (indulások, mivel az induló kifutó mellé mentünk), reprádiót (légiforgalmi irányítás hallgatáshoz) és persze fényképezőt. Végigjártuk mind a három helyet, ahol korábban már én is megfordultam, és sok sok sok repülőt láttunk felszállni.

Mindezt tehát a Helsinki-Vantaa reptér 22R pályája mentén/mellett. Ezúttal a képekből public-ot csináltam a web albumban, mivel szerintem nem sikerültek olyan jól :-)

Planespotting again at EFHK

Pótlás 2: A nyaralás második része   (Freetime)   
Folytatva a pótlást (csak külön bejegyzést csinálva) ... a Horvátországi nyaralás után maradt még bő másfél hetem otthom. Család, haverok meg pihenés volt a program főleg.

Sikerült elmenni egy motortúrára Gab007-el. Én csak ültem hátul és kapaszkodtam, és Debrecenből indulva Miskolc, Bükk, Eger, Mátra majd haza volt az útvonal. Bár korábban is mentem Gab motorjaival, azok csak rövid kis szakaszok voltak, főleg ehhez a túrához képest. Nagyon más motoron közlekedni mint autóval, és a hegyekben kanyarogni is igazán élvezetes. Ilyen szempontból a mátrai szakasz kicsit "vadabb" volt. A hivatalos magyarázat szerint ott hosszabbak a kanyarok, így jobban lehet menni :-)

Tulajdonképpen nem volt félelmetes számomra. Az egyedüli dolog a lassan bevett de nagyon bedöntött kanyarok voltak. Szerencsére ezekből nem volt túl sok.

A nyaralás vége előtt még vissza kellett jönni Finnországba. Anyukám is velem tartott, mivel kedve lett kijönni Finnországba :-) A Blue 1 jóvoltából ugyanis a hazafelé út olcsón megoldható lett. Idefelé pedig nekem az üzemanyagköltség amúgy is adott volt. A lengyel szállás szintén adott volt, sőt annak az ára ugyanannyi volt, függetlenül attól, hogy 1 vagy 2 ember alszik a szobában. Így a kijövetelhez is csak egy kompjegyet kellett venni.

Visszafele úton valamikor Lettország végén egy megállás után az egyik visszajelző fény kigyulladt a kocsiban, ami kicsi pánikra adott okott, főleg, mivel ilyen kombinációban a könyv sem írt róla semmit. (File nem nevet :P) Az izzítószál visszajelző égett folyamatosan, pedig ugye indítás után már nem kellene neki. Vasárnap délután volt, így elég esélytelen volt bárminemű hivatalos segítség kérése pl. Honda szervízből. A helyi benzinkutassal történt kommunikációs próbálkozások csúfos kudarcba fulladtak. Végül aztán nem hivatalos vélemények alapján (mobiltelefonnal könnyű kommunikálni, csak a lettek sarcolják a roamingot :) folytattuk az utat Tallinig, folyamatosan égő visszajelző lámpa mellett.

A kikötőben amikor becheckeltünk megkérdezték, akarunk-e korábbi hajóval menni, átraknak rá. Így aztán hamarabb értünk Helsinkibe a tervezettnél, ami jó is volt. És láss csodát, amikor a hajón a finn oldalon beindult a kocsi, már nem égett a lámpa. Másnap szervízben is jártam, de az izzítószálakkal semmi gond nincs. A kocsi számítógépe beszélgetett a szervízesek számítógépével és valami kicsi, teljesen más jellegű hibára panaszkodott. Nemsokára jön az éves szervíz, akkor talán megnézik jobban is, de addig ha nincs más hibajelenség autózhatok vele. Végül is más hibajelenséget nem is tapasztaltam, mint hogy égett egy lámpa :-)

Finnorzágban még egy hetem volt kipihenni az otthoni fáradalmakat, mielőtt ténylegesen dolgozni kellett volna menni. Erre pedig ezen a hétfőn került sor.

Pótlás 1: Horvátország   (Finnország)   
Bepótolom kicsit a lemaradásomat, mivel nem sokat sikerült az elmúlt időben ide írni.

Szóval még augusztus elejére visszatérve felkerekedtünk és elindultunk Horvátországba. Hárman mentünk, File, Brigi meg én. Hajnalban indultunk, nagyon korán, a cél pedig Pag szigete volt, azon belül is Pag városa, ahol egy apartmant kellett elfoglalni. Pag szigete először kicsit rémisztő volt a maga kopárságával: ahol ugyanis a komp kikötött eléggé nem volt növényzet, csak sziklás tengerpart. Ez egyébként a strandokra is jellemző, vagyis inkább kavicsos-sziklás, mintsem homokos - bár utóbbit is lehet találni, valószínűleg azonban nem természetesen alakultak ki :-)

Az apartman nagyon kellemes volt, mindennel felszerelve amire csak szükség lehet. A tulajdonos, bizonyos Tanja nagyon megörült nekünk, hogy mi végre kommunikálunk angolul (hiába, világnyelv :-). Lelkesen beszélt és kérdezgetett. Kaptunk napernyőt is (mert mi nem vittünk), és később mesélt még mindenfélét a szigetről is. Sőt, az utolsó estén sütött nekünk túros rétest, amit csak úgy megkaptunk. Ha valaki Pagba akar menni, a Villa Tanja nevű helyet így ajánlom figyelmébe.

Pagból kirándulgattunk egyrészt Pag szigetén (Novalja, Lun), másrészt pedig a szárazföldre (Zadar), meg persze élveztük a beach-et.

Aztán utolsó napra még átruccantunk a Plitvicei tavakhoz, amelyek valóban gyönyörűek. Legalábbis amíg nem szakadt ránk az ég, addig így gondoltam/tuk :-) Aztán némi erős eső majd jégeső után már csak az autó elérése maradt meg célként :-)

Képeket is lehet nézni a kirándulásról, itt: Horvátországi nyaralás