Frenzy Blogja
Frenzy webnaplója: mindennapok Finnországban meg sok más dolog

Sähly / floorball   (Fotó)   
Bár korábban én is játszottam floorball-t, ezúttal nem nekem kellett futkosni a pályán. Én csak a pálya szélén álltam és nyomogattam a fényképezőm gombjait. De azért így is nagyon élveztem a dolgot, mert ez volt az első igazi sportfotózásom.

Teremben történt a dolog. Ennek megfelelően eléggé sötét volt, legalábbis a fényképezőgépnek, és ez bizony a szemcsésségen meg is látszik. De azért született pár jópofa kép.

Sähly / floorball

Sorry, de a képaláírások finnül vannak, mivel a csapat tagjai számára készült elsődlegesen az album :-)

Sötét meg agyhalál   (Finnország)   
Tegnap és ma is délutáni dolgaim miatt reggel kocsival jöttem dolgozni. Ilyenkor szokás szerint 6 körül kelek (borzalmas). Eddig nem is volt ezzel semmi gond, mert sütött a nap. Csak ugye már jó ideje nem keltem ilyen korán és bár tisztában voltam a dologgal, most tudatosult igazán, hogy olyankor még sötét van :-O

Ma reggel ráadásul már a fű is valahogy "keményebb" volt a szokásosnál (0 fok alatt is jártunk az éjjel állítólag). :-)

De ennek ellenére napközben csodálatos idő van, süt a nap, kék az ég. Tegnap repülni is voltam egyik ismerősömmel, elmentünk Hyvinkää-be, ahol csináltunk két touch-and-go manővert, majd vissza Malmiba. Nagyjából egy órás móka volt. Ezúttal a leszállások is jól mentek. :)

A jó idő ellenére ma sikerült délutánra agyhalált okoznom magamnak: egész nap az ügyfelünknél ültem, és együtt dolgoztunk meg mutogattam nekik dolgokat meg magyaráztam, stb. A munkát egy 10 perces séta zárta, hogy visszaérjek a saját gyárba. Ennek ellenére úgy érzem, hogy képtelen vagyok munkát végezni már ma. :)

IBM   (CubeHead)   
Sosem értettem az emberek mit esznek az IBM cég termékein, mert szerintem silány minőségű vagy egyenesen rossz dolgokat csinálnak (software oldalon), amiket aztán ráadásul eszméletlen áron próbálnak a mit sem sejtő ügyfeleknek eladni. Legalábbis nekem ez a tapasztalatom.

Most épp le kellett töltsek tőlük valamit. Az még rendben van, hogy a Google Chrome béta állapotú, de ettől a letöltési oldaluktól egyszerűen összeomlott. Nem egyetlen tab (mint ahogy szokott) hanem az egész program. Következő próba IE. Ebben az oldal bizonyos részei olyan pici betűkkel voltak írva, hogy 300% zoomon talán látszott belőlük valami (de ekkorra az oldal rendes részei már nevetségesen néztek ki). Firefoxban jó volt.

Na hát végülis nem ők az első cég, akik olyan oldalt gyártanak ami csak bizonyos böngészőben jó, na de mégis ...

... a letöltséhez persze regisztrálni kell, amit különösen utálok, de végül is a céges email címre annyi spamet küldenek, amennyit nem szégyellnek.

Aztán jön a telepítés, megjelenik egy üres ablak, benne két választási lehetőség: elfogadom a licensz szerződés feltételeit, és nem fogadom el. De licenszszerződés nincs sehol. Csak a helye, nagy üres ablak. Kicsit érdekes hozzáállás (ez amúgy mint kiderült azért van, mert finnish locale van beállítva a gépen, és a csomagban nincs finn nyelvű EULA).

A kérdéses termék amúgy .NET komponenseket tartalmaz. Az elnevezésük eléggé borzalmas (nem követik a jól bevált elnevezési eljárásokat). És akkor a termék dokumentációját még csak meg sem említem.

Szóval öröm velük és a termékeikkel dolgozni :-)

Szerepjáték   (Freetime)   
A hétvégén megint vámpíroztunk (szerepjátékban természetesen). Ezúttal új karakterrel játszottam, mivel az előző vámpírt sajnos utolérte a végzete (mint kiderült ... én eddig csak azt tudtam, hogy semlegesítették, azt nem, hogy meg is halt). Mindenesetre frissitő hatással volt új karakter bőrébe bújni.

Ezúttal komoly előmunkát igényelt a létrehozás, mivel az új fickó 1859-ben született Oroszországban. Régi szép cári idők :) Mindenesetre sikerült némi történelmet elolvasnom ezzel kapcsolatban, csak hogy fogalmam legyen bizonyos dolgokról és történésekről. De a mesélőnek is tetszett, hogy a karakter háttértörténetében történelmi utalások vannak a kor bizonyos eseményeire.

Végül is egy 14 oldalas iromány született a karakterről (születésétől a haláláig, majd vámpírként való ténykedése 2007-ig), ami talán a legrészletesebb háttér amit valaha csináltam, tekintetbe véve mind mesélőként mind játékosként való ténykedésem.

Ezek után a szombati játék is jól sikerült: mi sem mutatja jobban, mint hogy összesen 15 órát töltöttünk el vele :-) Az eleje kicsit akadozott az új karakter miatt, de a végére talán sikerült végre elfelejteni, hogy hogyan is viselkedett a régi és sikerült az új fejével gondolkozni. Érdekes megfigyelés, hogy az új karakter fejével "gondolkozva" más vélemény alakult ki bennem a történetben már korábbról ismert alakokról. Én persze ugyanaz maradtam, de a karakterem megváltozott. Viszont engem legalábbis meglepett, hogy mennyire jól sikerült alkalmazkodni ehhez a változáshoz, és valamit azért csinálni, mert a karakterem úgy gondolja, nem pedig mert én úgy gondolom. De talán épp erről szól a szerepjáték :)

(viszonylag keveset játszok és sokat mesélek, ezért talán más játékosoknak ez nem akkora újdonság ;) )

Most pedig nekem kell készülődni ezen a héten, mert ismét én vagyok soron mesélni (hetente váltjuk egymást).