Frenzy Blogja
Frenzy webnaplója: mindennapok Finnországban meg sok más dolog

Ház, repülés, munka, utazás   (Finnország)   
Csütörtökön megnéztem készülő házamat/lakásomat. Egyre jobban áll, bár még a padló hiányzik. A csempézés már gyakorlatilag kész van. A konyhabútorok jól néznek ki - amikor választottam a színeket kicsit bizonytalankodtam, de az eredmény nagyon jó lett. Mostmár van rendes ajtaja is a helynek, nem csak egy ideiglenes. Elvileg minden menetrendszerint halad, úgyhogy talán október 31-én tényleg lehet majd költözni :-)

Háznézés után repülni voltunk: most először vittem egyszerre 3 utast. Igaz, közülük egy alig négy éves volt, de ettől függetlenül four persons on board-ot kellett jelenteni az irányításnak :-) Délelőtt érdekes volt az időjárás, de délutánra valamennyire kitisztult, bár eléggé szeles idő volt. Útközben kerülgettünk kis zivatarzónát is, de összeségében jól sikerült a dolog, kivéve a leszállást: a pálya körül ugyanis változó erejű (ún. gusting) szél volt, amit sosem szerettem igazán. Mondjuk szerintem nem is tartozik a könnyű időjárás viszonyok közé, már ami a repülést illeti benne. Meg is lett az eredmény: pattogós lett a leszállás (de nem döccentünk azért hatalmasat). Ahogy az egyik utasom mondta, nem is lett volna igazi élmény a kisgépes repülés, ha minden tökéletesen megy. Bár mindkét felnőtt utas azt mondta, hogy tetszett neki a dolog, engem még mindig nagyon zavar, hogy nem sikerült tökéletesre a leszállás.

(Megjegyzem, hogy valahol olvastam mókás repülős dolgokat. Ezek szerint egy jó leszállás az, ami után a saját lábadon mész haza. Tökéletes pedig az, ami után a repülőgép újra használható. Ezek alapján valóban tökéletes volt a leszállásom :) )

Munka ügyben megint csak nő a felelősség és hatáskör, a fizetésemben viszont ezt a cég nem igazán akarja láttatni. Bár vannak "gyenge" próbálkozások a részükről (lásd később) azért én nem bánnám ha a fizetésemben is megmutatkozna ha mindenféle izgalmas új munkakört ruháznak rám. Ha mindez nem lenne elég, immár az utolsó emberke is lassan felmond, akivel jobban-jóban voltam a cégnél. Összesen öten voltak akikkel mondhatni baráti viszonyt sikerült kialakítani, az utolsó kettő most nemsokára pakol. Ugyan van-egy két "fele-barát", de azért az nem az igazi. Összeségében tehát ... lehet, hogy nekem is új hely után kéne nézni? ;)

Az előbbi "gyenge" próbálkozásról szólva: idén ismét elmehetek ősszel Barcelónába: Microsoft TechEd Developers 2008 a konferencia neve, ahová megyek, majdnem egy hétre. Remélem idén is ugyanolyan jó lesz, mint két éve :-)

 

Hozzászólások

Még nem érkezett egyetlen hozzászólás sem.