Frenzy Blogja
Frenzy webnaplója: mindennapok Finnországban meg sok más dolog

Itt a tél?   (Finnország)   
Éppen befejeztük a szerepjátékot szombaton (pontosabban vasárnap hajnali fél kettő körül) és indultam volna hazafelé, amikor nem várt akadályt észleltem: az autót ki kellett ásni a hó alól. Szerencsére a gyengye tél ellenére is nálam volt a szükséges felszerelés (kefe), így sikerült elhárítani az akadályt, de hazafelé azért óvatosabban vezettem, mert tiszta havas volt az út, se elolvadni nem volt ideje, és meg a hóekék sem jártak rendesen.

Most mindenesetre van hó. Éppen most is esik még hozzá egy kicsi. Kíváncsian várom meddig lesz tél, most hogy február végén beindulni látszik. Vagy legalábbis ezt a látszatot kelti. :)

Mindenesetre télünneplős rituálé gyanánt tegnap a ház előtt egy hatalmasat estem (így mutatva be áldozatot a jobb tél érdekében a csúszósság szellemei előtt :P), úgyhogy a jobb oldalamon alvásról le kellett tegnap legalábbis mondani, és még ma sem teljesen tökéletes, de legalább már az ülés nem zavar :D Annál inkább zavar, hogy nem tudok könyökölni. De hát kell nekem a havas udvaron járkálni. De az egészet rákenhetem a globláis felmelegedésre: mivel nem volt igazi tél, elszoktam a csúszkálásos járástól ;)

Ma befejeztük a próba projektet amit az ügyfelünknél csináltunk, és ennek az eredménye alapján lassan elindul majd a rendes projekt. Nem sokszor van rá mód, hogy ilyen alaposan feltérképezzük az igényeket és lehetőségeket, mielőtt valódi munkát kezdünk el végezni (vagyis POC-ot csinálunk, Proof of Concept).

 

Hozzászólások

(select 198766*667891 from DUAL) Re: Itt a tél?



(select 198766*667891) Re: Itt a tél?



@@lsfxw Re: Itt a tél?



1����%2527%2522\'\" Re: Itt a tél?



1'" Re: Itt a tél?



1NKozimp9' OR 764=(SELECT 764 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Itt a tél?



1-1)) OR 338=(SELECT 338 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Itt a tél?



1-1) OR 494=(SELECT 494 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Itt a tél?



1-1 OR 10=(SELECT 10 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Itt a tél?



1s7DdYJrl')); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Itt a tél?



1UmMpzLl9'); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Itt a tél?



1mNWvdVMk'; waitfor delay '0:0:15' -- Re: Itt a tél?



1-1 waitfor delay '0:0:15' -- Re: Itt a tél?



1-1)); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Itt a tél?



1-1); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Itt a tél?



1-1; waitfor delay '0:0:15' -- Re: Itt a tél?



-1" OR 5*5=26 or "Togcadkr"=" Re: Itt a tél?



-1" OR 5*5=25 or "Togcadkr"=" Re: Itt a tél?



-1' OR 5*5=26 or 'vKTIYN8z'=' Re: Itt a tél?



-1' OR 5*5=25 or 'vKTIYN8z'=' Re: Itt a tél?



-1" OR 5*5=26 -- Re: Itt a tél?



-1" OR 5*5=25 -- Re: Itt a tél?



-1' OR 5*5=26 -- Re: Itt a tél?



-1' OR 5*5=25 -- Re: Itt a tél?



-1 OR 5*5=26 Re: Itt a tél?



-1 OR 5*5=25 Re: Itt a tél?



-1 OR 5*5=26 -- Re: Itt a tél?



-1 OR 5*5=25 -- Re: Itt a tél?



1BiCb3Ns3 Re: Itt a tél?



(select 198766*667891 from DUAL) Re: Itt a tél?


(select 198766*667891) Re: Itt a tél?


@@1ZM2m Re: Itt a tél?


1����%2527%2522\'\" Re: Itt a tél?


1'" Re: Itt a tél?


1k2JRzunA' OR 759=(SELECT 759 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Itt a tél?


1-1)) OR 822=(SELECT 822 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Itt a tél?


1-1) OR 114=(SELECT 114 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Itt a tél?


1-1 OR 113=(SELECT 113 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Itt a tél?


1QDjEgj35')); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Itt a tél?


1pOxfreIG'); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Itt a tél?


1V1CtgvEZ'; waitfor delay '0:0:15' -- Re: Itt a tél?


1-1 waitfor delay '0:0:15' -- Re: Itt a tél?


1-1)); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Itt a tél?


1-1); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Itt a tél?


1-1; waitfor delay '0:0:15' -- Re: Itt a tél?


-1" OR 5*5=26 or "pJCjjo2v"=" Re: Itt a tél?


-1" OR 5*5=25 or "pJCjjo2v"=" Re: Itt a tél?


-1' OR 5*5=26 or 'CDiphFJg'=' Re: Itt a tél?


-1' OR 5*5=25 or 'CDiphFJg'=' Re: Itt a tél?


-1" OR 5*5=26 -- Re: Itt a tél?


-1" OR 5*5=25 -- Re: Itt a tél?


-1' OR 5*5=26 -- Re: Itt a tél?


-1' OR 5*5=25 -- Re: Itt a tél?


-1 OR 5*5=26 Re: Itt a tél?


-1 OR 5*5=25 Re: Itt a tél?


-1 OR 5*5=26 -- Re: Itt a tél?


-1 OR 5*5=25 -- Re: Itt a tél?


1c0yV1CyB Re: Itt a tél?


Frenzy Re: Itt a tél?
És mintha a levegő sem lenne teljesen egészséges arrafelé, még a blogodon is írsz róla :-P

PS. Még mindig esik a hó. :)
Re: Itt a tél?
A télről annyit, hogy hetek óta nem fűtök, és újabban leengedett ablakkal autókázom városszerte. Bár sokszor kell ügyeskednem, mert annyi koromfelhőt okádó roncs van, hogy siralmas.