Ma sikerült megoldani a munkahelyen az Outlook - Notes problémámat is. Alapvetően Lotus Notes a levelező kliens (förtelmes program), de Outlookhoz létezik plugin, amivel lehet olvasni a Notes leveleket (meg írni is persze, naptárt kezelni, stb). De eddig kis probléma miatt nem működött az új gépemen a cégnél. Ma végre sikerült elhárítani az akadályt.
Egyébként nyakig vagyok munkával, ezen a héten alig sikerült valóban programozni, meetingek, tervezés, felderítés, mások segítése volt a program, és a feladatok/tennivalók csak gyűlnek, és nem fogynak. Ráadásul komoly hiányosságokra bukkantunk egyes dokumentumokban, amik a mi munkánkat nehezítik. Úgyhogy vidám időket élünk. Mindezek tetejébe holnap azt hiszem tanulok kicsi IBM Mainframe dolgokat, PL/1 programozást meg DB2 adatbázis kezelőt macerálni. És mi meg csak mosolyogtunk ezeken a dolgokon prog1 előadáson, még egyetemen
Nem emlékszem írtam-e, hogy decemberben a síró gyerek volt a sláger a fenti szomszédoknál. Nos, ők elköltöztek, de a "csere" ha lehet még rosszabb. A névkiírás alapján talán arabok lehetnek, a hangokból itélve két nő. A zajongást általában 22 után kezdik (amikor már csendnek kellene lennie, ugye
, hangos ordibálós vitatkozást vagy sima hangos beszélgetést játszanak. Közben valószínűleg kilóméterhiányukat kielégítendő járkálnak, de olyan módon, hogy dübög a mennyezet. És mindezek tetejébe még rámolnak is mindenféle cuccot (fogalmam sincs mit csinálnak), mindenesetre zaj az van belőle. Nem tudom, hogy lehet ennyire papírvékony a függőleges elválasztás a házban - oldal irányból semmi sem hallatszik be ... a lépcsőházi ajtó is jól szigetel, volt amikor a lépcsőházban hallani lehetett, ahogy a szomszédok buliznak, itt benn meg semmit. De remélem ez a probléma megoldódik hamarosan
Repülés még mindig nincs. Talán ha jobb idő lesz :-|


@ péntek, 2007. január 12., péntek 20:19