És persze repülni sem lehet.
Pénteken hosszas töprengés után (túllépte az egy hetet is
bevásároltam az Elder Scrolls IV: Oblivion nevű játékot - szerepjátékot. Mint ahogy írtam már régebb óta töprengtem, hogy valami szerepjátékba bele kellene vetni magam, és ez tűnt a megfelelőnek. Azt hiszem annyira nem volt rossz választás, miután a hétvégét sikerült úgy túlélni, hogy nem voltam sehol, csak játszottam
De talán néha nem árt kicsit kikapcsolódni, mégha erről talán a szememnek más is a véleménye. Mondjuk a notebookom nem egy játékerőgép, főleg a mai játékokat tekintve, de ez még elfut rajta, és nem is néz ki csúnyán
Ma pedig bejöttem ide munkahelyre 1 órácskára, de már megyek is el, mivel oktatásra megyek két napra. Végre valahára megtartják ezt a kurzust, amire még nyáron jelentkeztem, de akkor érdeklődés hiányában elmaradt. Aztán volt szeptemberben megint, ami szintén elmaradt érdeklődés hiányában. Most végre úgy tűnik találtak megfelelő számú résztvevőt, és végre megtartják. Persze a projekt menedzserünk nem valami boldog, hogy már megint nem dolgozom két napig
Ráadásul szerda munkaszüneti nap: akkor van a finn függetlenség napja.


@ hétfő, 2006. december 4., hétfő 21:35
eddig a tíz napos próbáig még gondolkoztam azon is,h ezt kapja karácsonyra, de rájöttem,h nem lenne jó ötlet