Frenzy Blogja
Frenzy webnaplója: mindennapok Finnországban meg sok más dolog

Neverending winter, neverending wait   (Finnország)   
Csak nem akar vége lenni a télnek. A hétvégi napsütéses olvadós idő után ma megint hózáporra ébredtem. Nagy pelyhekben hull a hó. Ráadásul ez nem is ilyen vihar stílusban - vagyis esik kicsit aztán vége -, hanem jó hosszan. Bár ma is lesz plussz fok talán, szóval olvadhat megint, de azért lassan nem bánnám ha vége lenne már. Végül is már majdnem április van.

A másik véget nem érő dolog az ADSL várakozásom. Ez itt most az (anti)reklám helye, a finn Sonera szolgáltatótól rendeltem ADSLt 8 hete és 1 napja. Körülbelül 3 hete értesítettek, hogy a kapcsolatom bekötése már kezelés alatt van, és a bekötési idő (a megrendelestől számított) körülbelül 6 hét. Tehát még csak 30% lépték túl az időt.

Igazság szerint egy ADSL modemet is kellett volna küldeniük a levél kézhezkapása utáni 1 héten belül, de még ez sem jött meg. Az ügyfélszolgálatukat felhívni pedig a lehetetlenség határait súrolja. Szóval egyenlőre marad a 3G mobil internet, ami bár sebességileg még csak-csak jó, azért néha egyszerűen megáll az adatforgalom, meg macerás, ha az ember órákat akar interneten ülni.

Tegnap voice chatet próbáltuk, MSN Messenger nem ment vele 100%ig jól, néha robotos hangot csinált. De például a VoipBuster internetes telefon program nagyon jól működik rajta, utóbbi időben sokat hívtam vele Magyarországot (ami kicsit viccess, legalábbis nekem. Mármint, hogy először fogom a mobiltelefonom, azon át netet csinálok, és neten át TELEFONÁLok :-) )

A másik bajom, hogy a SonyEricsson nem mindig viseli jól a megpróbáltatásokat, és időnként megszakad, de úgy, hogy telefonrestart nélkül nem lehet újratárcsázni internetet. Néha meg egyszerűen lefagy és újraindul internet közben. Ezek nagyon vidám percek tudnak lenni. És persze frissíteni sem tudom a software-t, mert ahhoz meg internet kapcsolat kell - márpedig ha SIM nélkül kéne gépre dugni a telefont, hogy lenne internet? :-)

Na szóval remélem hamarosan lesz ADSL, mert ez így nem állapot, és kicsit már kezdek felháborodni. Még otthon is gyorsabban lehet internethez jutni mint itt nyugaton, ami igazából kelet meg észak. Vagy hogy is van ez.

 

Hozzászólások

Még nem érkezett egyetlen hozzászólás sem.