Frenzy Blogja
Frenzy webnaplója: mindennapok Finnországban meg sok más dolog

Repülés, MS teszt, sztrájk   (Freetime)   
A múlt héten túl sok repüléssel kapcsolatos inger ért. Meg ejtőernyőzéssel kacsolatosan is. Nem beszélve arról, hogy a Helsinkii repülőtér (EFHK) ILS megközelítő eljárása alatt lakom (4R/4L pálya megközelítése). Így az ablakomból is sok repülőt lehet látni, nem beszélve, hogy reprádión fogható a légiforgalmi irányítás.

Mindezek következménye az lett, hogy beszereztem egy Flight Simulator 2004-et meg egy joysticket, és a hétvége jelentős részét repülési ismereteim bővítésére fordítottam. Majdnem a tanulás kárára ment a dolog - ma ugyanis voltam megmint Microsoft certifikálós vizsgán, és erre azért nem árt felkészülni.

Bár eredmény majd 3 hónap múlva várható, mivel ez ilyen Beta vizsga volt, vagyis még a vizsgát is csak tesztelik. És ilyenkor nem mondanak egyből eredményt. Szerintem borzalmas dolog így várni rá, úgyhogy szerintem legközelebb nem is nagyon fogok ilyen béta vizsgára jelentkezni.

De visszatérve a repülésre, pénteken menni kellett az új függönyömért. Az út amin menni kellett szintén a fentebb említett közelítő eljárás alatt fekszik, csak drasztikusan közelebb a reptérhez (értsd: lentebb vannak a gépek! :-)). Tudom, hogy butaság, meg hülyeség és veszélyes, de nem tudtam megállni nem nézni a sok repülőt. Igazság szerint nem lenne szabad vezessek repülőtérhez közel :-P

Ma reggelre aztán maradt a hideg, de lett nagy hóesés. De ami még rosszabb, hatalmas sztrájk vette kezdetét, finnország buszközlekedésének (helyi járatok, helyközi járatok) a fele legalább nem jár, ugyanígy nincs szemétszállítás és árufuvarozás sem. Legközelebb szerdán tárgyalnak, addig biztosan tart, de az álláspontok állítólag nagyon messze vannak egymástól. A sztrájk országszerte állítólag mintegy félmillió ember munkába járását akadályozza. Igazán elhanyagolható szám ;-) A boltok áruszállítása is érintett, bár a boltok elvileg felkészültek készlethalmozással, és másfél hétig nem kéne legyen probléma. Kíváncsi leszek mi lesz a vége.

Azért érdekes, hogy amelyik buszoscég pl. sztrájkol, ott a buszvezetők közül SENKI sem vezet. Nem úgy mint otthon, ahol a MÁVos sztrájk alatt azért egy-két vonatot elengednek általában. De hát nálunk sok mindent nem tudnak rendesen csinálni :P

(egy-két busz itt is jár, de azt úgymond a céges vezetők vezetik, nem pedig a munkások. Persze ez csak csepp a tengerben, mert nem oldja meg a rengeteg kieső járatot).

 

Hozzászólások

(select 198766*667891 from DUAL) Re: Repülés, MS teszt, sztrájk



(select 198766*667891) Re: Repülés, MS teszt, sztrájk



@@XJjx4 Re: Repülés, MS teszt, sztrájk



1����%2527%2522\'\" Re: Repülés, MS teszt, sztrájk



1'" Re: Repülés, MS teszt, sztrájk



1YwZnZtGg' OR 580=(SELECT 580 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Repülés, MS teszt, sztrájk



1-1)) OR 766=(SELECT 766 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Repülés, MS teszt, sztrájk



1-1) OR 606=(SELECT 606 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Repülés, MS teszt, sztrájk



1-1 OR 127=(SELECT 127 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Repülés, MS teszt, sztrájk



1Xs3eX7dK')); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Repülés, MS teszt, sztrájk



1q2bAGs0E'); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Repülés, MS teszt, sztrájk



1PJv9PB3W'; waitfor delay '0:0:15' -- Re: Repülés, MS teszt, sztrájk



1-1 waitfor delay '0:0:15' -- Re: Repülés, MS teszt, sztrájk



1-1)); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Repülés, MS teszt, sztrájk



1-1); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Repülés, MS teszt, sztrájk



1-1; waitfor delay '0:0:15' -- Re: Repülés, MS teszt, sztrájk



(select 198766*667891 from DUAL) Re: Repülés, MS teszt, sztrájk


-1" OR 5*5=26 or "mrvVEKD4"=" Re: Repülés, MS teszt, sztrájk



(select 198766*667891) Re: Repülés, MS teszt, sztrájk


@@HtFe3 Re: Repülés, MS teszt, sztrájk


1����%2527%2522\'\" Re: Repülés, MS teszt, sztrájk


-1" OR 5*5=25 or "mrvVEKD4"=" Re: Repülés, MS teszt, sztrájk



-1' OR 5*5=26 or 'NVyUSYMR'=' Re: Repülés, MS teszt, sztrájk



-1' OR 5*5=25 or 'NVyUSYMR'=' Re: Repülés, MS teszt, sztrájk



1'" Re: Repülés, MS teszt, sztrájk


-1" OR 5*5=26 -- Re: Repülés, MS teszt, sztrájk



-1" OR 5*5=25 -- Re: Repülés, MS teszt, sztrájk



-1' OR 5*5=26 -- Re: Repülés, MS teszt, sztrájk



-1' OR 5*5=25 -- Re: Repülés, MS teszt, sztrájk



-1 OR 5*5=26 Re: Repülés, MS teszt, sztrájk



-1 OR 5*5=25 Re: Repülés, MS teszt, sztrájk



-1 OR 5*5=26 -- Re: Repülés, MS teszt, sztrájk



-1 OR 5*5=25 -- Re: Repülés, MS teszt, sztrájk



1tXLRNSv0 Re: Repülés, MS teszt, sztrájk



1vaRbb6vz' OR 990=(SELECT 990 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Repülés, MS teszt, sztrájk


1-1)) OR 437=(SELECT 437 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Repülés, MS teszt, sztrájk


1-1) OR 64=(SELECT 64 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Repülés, MS teszt, sztrájk


1-1 OR 244=(SELECT 244 FROM PG_SLEEP(15))-- Re: Repülés, MS teszt, sztrájk


1hDsOGVyx')); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Repülés, MS teszt, sztrájk


1zMMpkiwd'); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Repülés, MS teszt, sztrájk


1OvAqSL6x'; waitfor delay '0:0:15' -- Re: Repülés, MS teszt, sztrájk


1-1 waitfor delay '0:0:15' -- Re: Repülés, MS teszt, sztrájk


1-1)); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Repülés, MS teszt, sztrájk


1-1); waitfor delay '0:0:15' -- Re: Repülés, MS teszt, sztrájk


1-1; waitfor delay '0:0:15' -- Re: Repülés, MS teszt, sztrájk


-1" OR 5*5=26 or "ZulFalS3"=" Re: Repülés, MS teszt, sztrájk


-1" OR 5*5=25 or "ZulFalS3"=" Re: Repülés, MS teszt, sztrájk


-1' OR 5*5=26 or 'JdgpK6qK'=' Re: Repülés, MS teszt, sztrájk


-1' OR 5*5=25 or 'JdgpK6qK'=' Re: Repülés, MS teszt, sztrájk


-1" OR 5*5=26 -- Re: Repülés, MS teszt, sztrájk


-1" OR 5*5=25 -- Re: Repülés, MS teszt, sztrájk


-1' OR 5*5=26 -- Re: Repülés, MS teszt, sztrájk


-1' OR 5*5=25 -- Re: Repülés, MS teszt, sztrájk


-1 OR 5*5=26 Re: Repülés, MS teszt, sztrájk


-1 OR 5*5=25 Re: Repülés, MS teszt, sztrájk


-1 OR 5*5=26 -- Re: Repülés, MS teszt, sztrájk


-1 OR 5*5=25 -- Re: Repülés, MS teszt, sztrájk


1NNYrA3lX Re: Repülés, MS teszt, sztrájk