írta:
, ráadásul elég sokan. Úgyhogy az előzés mutatványát is lehetett gyakorolni.
Ebből az maradt a legemlékezetesebb, amikor két DHL kamiont előztünk, akikről kiderült (rendszám alapján), hogy szintén magyarok. Lehet, hogy ennek köszönhetjük azt is, hogy ők azon kevés kamion közé tartoztak, akik segítették az előzést, jelezve ha tiszta volt az út. Amúgy a tekergőző kis úton nem volt mindig jól belátható a szembesáv.
Rendőrrel talán 1x találkoztunk (aki radarozott), de előre villogtak már, így gond nem történt
Persze nagy gond sosem lett volna, mivel mi történytisztelőek voltunk (kb ... a lengyelekhez képest valódi angyalok
Kora délutánra értünk a Litván határra. Majd jöttek a litván utak. Ez volt talán a legjobb szakasz, az út tükörsima volt, egyetlen rezzenés nélkül haladt a kocsi. Úgy gondoltuk, ha itt ilyen komolyan veszik az észak felé tartó átmenő forgalmat (az utat ami a balti államokon át megy, Via Baltica-nak hívják) akkor egy kicsi megálló nem árthat, és egy útszéli kis étteremben ettünk. Nem volt nagy adag, de drága sem legalább.
Aztán már robogtunk is tovább, bár már eléggé besötétedett, mire elértük a Lett határt. A sötétség még nem is lett volna baj, de csúnya felhők is jöttek - nagyon sötét, csúnya felhők - és ettől különösen sötét lett. A kedvünkön mit sem segített a lett határőr, aki enyhén szólva is paraszt volt, csak a hülye nyelvén idegesen hajtogatta, mit akar, hiába magyaráztuk kézzel lábbal hogy nem értjük. Végül már ordibált is kicsit, aztán kibukott belőle egy német szó, amiből kiderült mit akar.
Persze a lettek tetézték a bajt - utat építenek, a Via Balticat. Ennek első fázisa a meglévő út totális megsemmisítése volt a határ után közvetlenül. A köves-kavicsos nem úton teljes sötétben (lámpák sehol, csúnya felhők ugye) próbáltunk haladni, elég lassan. Számtalan döccenő és egyéb akadály tette izgalmassá a pályát. Nem beszélve a lámpákról, amelyek az 1 sávosra szűkűlő útra hol erről hol arról az oldalról engedtek kocsikat.
Aztán ennek a szakasznak is vége lett (jó sokára), és azt hittük végre haladni is fogunk Riga felé. De a lettek nem adták ezt ilyen könnyen. Hogy a sűrűn szakadó eső és sötétség ne legyen elég, olyan felújításba fogtak, hogy nekünk kerülőútra kellett térni, keskeny, kanyargós, hosszan az erdőben.
Csatlakoztunk egy kocsioszlophoz, mert az előttünk lévő piros lámpáit nézve sokkal könnyebb volt haladni, mint egyedül abban a szörnyűségben. Így kicsit gyorsabban mentünk az esőben, mint én akartam volna, de biztos hogy biztonságosabb is volt, így útolag belegondolva meg főleg.
Aztán végre valahogy elértük Rigát, az idő jobb lett (eső vége), az idő késő lett (Litvániánál már kellett előreállítani az órát), úgyhogy jó lett volna mielőbb a kiszemelt helyre érni aludni.
De a lettek nem adták könnyen magukat, a hátralévő 80-90 km-en is hatalmas építésekbe fogtak. Legalább 20 lámpánál álltunk (egyirányú forgalom), hol volt út, hol nem, döccenők viszont nagyon is. Mondanom sem kell, az állás jó része felesleges volt, este már nincs forgalom. Elindultunk, két percet mentünk, majd megint lámpa.
Valahogy csak elértük az észt határt, ahol álmos de nagyon kedves női határőr fogadott, kiszolgált, és mehettünk is. Az észt utak hatalmas javulást eredményeztek - litván utóérzéssel szolgáltak. Késő is volt, forgalom sem volt, úgyhogy elég jól lehetett haladni, a hátralévő 50-60 km-t gyorsan letudtuk, és éjfelre értük el a kinézett szállást. Ez egy Tahkuranna nevű helyen lévő Tackendorf nevű szálláshely. Nagyon kedves tulajdonosnővel, kényelmes ágyakkal. Kár, hogy másnap korán kellett kelni.
(táv: ~900 km)
