Frenzy Blogja
Frenzy webnaplója: mindennapok Finnországban meg sok más dolog

Vásárlás és vakáció   (Megint Mo.)   
A múlt hét mondhatni unalmasan - vagyis esemény nélkül telt. Sokat aludtam, meg olvastam, és élvezem a vakációmat. Ezen kívül véres összecsapásaim a tanulmányi osztály gonosz seregével a végéhez közelednek: újabb csatát nyertem, s mostmár nem nagyon lesz dolgom (értsd: gondom:) ) velük.

Ma voltunk termálfürdőben. Ez a manőver bonyolultabb volt, mint elsőre tűnik, mivel a fürdőruhám Finnországban maradt - mindent nem hoztam el vakációzni. De ez a dolog is megoldódott, bár a boltokban a "De hát nincs szezonja" unalmas kifogást találták arra, miért nem tartanak fürdőruhát. Hát nekem épp most kellett. Rövidujjú inget is most szeretnék venni, de hát .. majd nyáááron eeesssetleg.

Most hallottam a jó hírt, hogy csütörtökre megint ónoseső/jegesesőt mondanak. Egyszerűen hihetetlen, hogy hogyan bírok így venni repülőjegyet. Tavaly amikor utaztunk ki januárban Finnországba, vonattal kellett felmenni előző nap, mert jegeseső lett. Éljen éljen. Ha néhány bejegyzéssel korábbra olvasunk, akkor láthatjuk, hogy amikor decemberben hazajöttem, épp ónoseső volt, és kicsit sokat kellett a repülőben ülni. És most megint ezt mondják. Hozzáteszem, hogy ezekben a helyzetekben általában előtte egy nappal és utána egy nappal (másnap) már tökéletes, általában napos idő van. De én nem vagyok babonás, úgyhogy egyenlőre a véletlen számlájára írom a dolgot (de ha valaki esetleg ismerne időjárásmódosító voodoo varázslatokat, az keressen meg emailben ;-)


 

Hozzászólások

Még nem érkezett egyetlen hozzászólás sem.